2016. június 11., 08:12

Tisztújító kongresszust tart az MKP

ÉRSEKÚJVÁR. Miután március 5-én a parlamenti választásokon a Magyar Közösség Pártja nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, a párt elnöke Berényi József s később az alelnökök és az elnökség is lemondott. A párt ma tartja tisztújító kongresszusát Érsekújváron, ahol a küldöttek országos elnököt, az OT-elnökét, szakmai alelnököket és az országos elnökség tagjait is megválasztják. Az országos elnöki posztra két jelölt van, Menyhárt József és Õry Péter.
201606102331240.0000000000001a_mkp.jpg

Május 30-án fejeződött be a Magyar Közösség Pártja járási szintű tisztújítása, a járási szervezetek Menyhárt Józsefet, Õry Pétert, Berényi Józsefet és Bárdos Gyulát jelölték az MKP elnöki tisztségébe, az utóbbi két jelölt azonban még a járási konferenciákat követően jelezte, nem kívánnak indulni. Berényi József és Bárdos Gyula is azon a véleményen volt, hogy az MKP megújulása érdekében új országos elnökre, új vezetési módszerre, újfajta kommunikációra és új lendületre van szükség, olyan személyiségre, aki az eddigi értékek megtartása mellett új arculatot ad majd az MKP-nak.

A legtöbb járási konferencia Menyhárt Józsefet jelölte az MKP élére, de sokan jelölték Õry Pétert is. A párt alapszabályzata szerint a közgyűlésen már nem lehet további személyeket jelölni erre a tisztségre. Csütörtökön a sajtóban megjelent a hír, miszerint Õry Péter visszalép, és az elnöki tisztség helyett inkább az Országos Tanács elnöki posztját pályázza meg. A jelöltek ezzel kapcsolatban portálunknak azt mondták, "spekulációkra nem kívánnak reagálni".

A leendő elnök mellett a párt többi vezető tisztségéről is döntenek ma a küldöttek.

Az egyes járásokból megtették a javaslatokat az MKP Országos Tanácsa (OT) elnöki posztjára is. Erre a posztra Berényi Józsefet, Bárdos Gyulát, Õry Pétert, Szalay Rozáliát és Forró Krisztiánt jelölték.

A járási konferenciák döntöttek a jövendő szakmai alelnökökre vonatkozó jelölésekről is. Õry Pétert és Kőrösi Ildikót közigazgatási és önkormányzati, Farkas Ivánt és Forró Krisztiánt régiófejlesztési és gazdasági, A. Szabó Lászlót, Hrbácsek-Noszek Magdolnát és Kiss Beátát oktatásügyi, Németh Gabriellát egészségügyi és szociális, Varga Pétert, Pomichal Istvánt és Pleva Lászlót pedig mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöknek jelölték. Legalább 10 személyt pedig további országos elnökségi tagságra jelöltek a járási konferenciák.

Az elmúlt napokban portálunknak nyilatkozott az országos elnöki poszt mindkét jelöltje. Menyhárt József és Õry Péter is úgy fogalmazott, hogy fontosnak tartják a párt eddigi irányvonalának megtartását, és azoknak az értékeknek a megőrzését, amit a magyar párt képviselt az elmúlt években, ugyanakkor mindketten úgy vélik, új utakat kell keresni a felvidéki magyar közösség problémáinak megoldásához. Mindkét jelölt nagy hangsúlyt fektetne a közösségen belüli hatékony magyar-magyar kommunikáció megteremtésére. "Szükség van egy szélesebb, egy magyar–magyar párbeszéd megnyitására, hiszen közösségünk nemcsak a politikai pártok tevékenysége mentén szerveződik. A civil szféra, az oktatás és a kultúra képviselői jelentős mozgatói kisebbségi létünknek. Nyitni kell a közösen felvállalt érdekérvényesítés felé – mindezt viszont nem csupán a pártok közötti komunikációra kell leszűkíteni" - mondta  Menyhárt József.

Õry Péter szerint is a politika nem zárkózhat be, fórumot kell teremteni a civil szférával való együttműkődésre is. „Azt látom, hogy az országos jelentőséggel bíró intézményeknek nincs egy olyan fórumuk, ahol a közösségünket érintő ügyekkel foglalkoznának, illetve stratégiai célokat fogalmaznának meg. Annak megteremtése tehát a következő időszak egyik nagy kihívása lehet" - fogalmazott Õry Péter. Egyúttal mindketten hangsúlyozták, hogy az MKP-nak tovább kell vinnie a magyar közösség számára kulcsfontosságú kérdéseket, tennie kell a kisebbségi jogok bővítése érdekében, de fel kell vállalni a jogsérelmi ügyeket is, s azon hagyományos témák, mint a kisebbségi oktatás, az anyanyelvhasználat égető kérdései mellett kiemelt szerepkörbe kell kerülnie a leszakadt régiók felzárkóztatásának is.

A két jelölt nyilatkozata alapján elmondható, elképzeléseik sok ponton találkoznak, s mind Menyhárt József, mind Õry Péter fontos tartja a felvidéki magyar párt megújulását.

Megosztás