2016. június 10., 18:55

Tisztújítás vár a KDH-ra is

POZSONY. Alojz Hlina, Eleonóra Porubcová, Miroslav Krá¾, Ladislav Štefanec és Ján Moroviè - ők a jelöltek a KDH elnöki posztjára. A kereszténydemokraták szombaton Rózsahegyen tartják tisztújító kongresszusukat, ahol jelen lesz a mozgalom minden eddigi elnöke: Ján Èarnogurský, Pavol Hrušovský és Ján Fige¾ is. Fige¾ azt követően mondott le, hogy a KDH márciusban - nagy meglepetésre - nem került be a törvényhozásba.
201606101903420.00001a_kdh.jpg

"A választásokat követően a Kereszténydemokrata Mozgalom berkeiben regionális belharc alakult ki" - vélekedik Ján Baránek politikai elemző, aki szerint a KDH már nem ugyanaz, aminek megismertük. "Ma kelet nyugat ellen, észak pedig dél ellen harcol. Zsolnai lobbi mellett van nyitrai, nagyszombati, keleti, újabban pedig árvai is" - szögezte le Baránek.

Az új elnök megválasztása során közelharc alakult ki, melyik régió szerzi meg az elnöki posztot - vélekedik Baránek. Mindemellett a vita nem arról szólt, a nevezett posztra ki a legalkalmasabb - figyelmeztetett az elemző. "Az érv, miszerint Árva még sosem adott országos elnököt, értelmetlen. A köztársasági elnököt sem aszerint választjuk, hogy Stomfáról (Stupava) vagy Varannóról (Vranov) származik" - szögezte le. Baránek szerint az egyenetlenségek a korábbi vezetésnek köszönhetően kerültek be  Kereszténydemokrata Mozgalomba (KDH). " Ján Fige¾ emberei közül csupán Emil Mucha főtitkár, illetőleg a helyettesítő elnök, Pavol Zajac maradt a KDH-ban. A nevezett csoport Alojz Hlina elnökké választását támogatja, ami jogos, a kérdés csupán az, hogy a sikertelenség folytonosságát szeretnék-e fenntartani. Amennyiben ugyanis a nevezett személyek maradnak, sikertelenség kontinuitásának lehetősége fennáll" - hangsúlyozta Baránek megjegyezve, hogy az elnökválasztási verseny merőben eltér a megszokottól.

Valamikor pontosan kijelölt határai voltak, s a jelöltek sem sértegettek senkit. "Eleonóra Porubcováról kijelenteni, hogy az oligarchák képviselője, botrányos. A Kereszténydemokrata Mozgalomban sosem volt szokás más jelöltek becsmérlése. A verseny mindig a nézetek korrekt megmérettetése volt. Pillanatnyilag pedig cirkusz, hatalmi háttérrel" - jelentette ki Baránek. 

Baránek szerint a konzervatív keresztény pártnak mihamar találnia kellene egy konzervatív keresztény elnököt. Az új elnöknek ismernie kellene a pártot és annak felépítését is. "Az új elnöknek nem kell feltétlenül új arcnak lennie. Olyan személy is lehet, aki saját régiójában már régóta dolgozik" - vélekedett Baránek.

Az új elnök a KDH történetét is meg kellene, hogy testesítse. "A KDH élén sosem állt egy másik pártból való elnök. A KDH elnökének múltja megegyező kell, hogy legyen a KDH múltjával, a Meèiar elleni harccal, melynek során a tisztességes államért folyt a győztes küzdelem. Az új elnöknek tehát a KDH múltjával is azonosnak kell lennie. Ellenkező esetben fennáll a KDH szétesésének veszélye, bizonyos regionális szervezetek kiválnak a pártból" - szögezte le Baránek.

Az elnök megválasztására a 391 küldött részvételével Rózshegyen (Ružomberok) megtartandó országos küldöttközgyűlés dönt. A jelenlegi vezetés, Ján Fige¾lel az élen, a választási kudarcot követően benyújtotta lemondását. Elnökjelöltet a küldöttek közvetlenül a közgyűlés alkalmával is javasolhatnak.

Az elnöki posztra való jelölést elfogadta Eleonóra Porubcová, a KDH privigyei (Prievidza) járási szervezetének elnöke, Alojz Hlina volt parlamenti képviselő, Mirolav Krá¾, a KDH tanácsának tagja, Ladislav Štefanec elnökségi tag, valamint Ján Moroviè. A Pozsony IV járási közgyűlés Renáta Ocilkovát javasolta, ám a nevezett egyelőre nem nyilatkozott. Néhány jelöltet, mint például Marian Faktort közvetlenül a közgyűlés alkalmával kívánják jelölni.
 

Megosztás