2017. január 6., 14:27

Tiszta nap-ügy – Az ENSZ-hez fordul Blahová

POZSONY. Natália Blahová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője beadvánnyal fordult az ENSZ Gyermekjogi Bizottságához, hogy vizsgálja meg a galántai Tiszta nap javító-nevelő intézet ügyét, amelynek során komolyan sérültek a gyermekek jogairól szóló egyezményben foglaltak.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője állásfoglalásában közölte, azért tette meg ezt a lépést, mert szerinte a szlovák munkaügyi, szociális és családügyi minisztérium nem használ ki minden lehetőséget és eszközt a gyermekek jogainak megvédésére. Natália Blahová rámutat a galántai Tiszta nap (Èistý deò) javító-nevelő intézethez kapcsolódó botrányra, ahol állítólag szexuális visszaélés történt, és arra, hogy a munkaügyi tárca mindeddig nem vonta meg az intézménytől az akkreditációt. Mivel szerinte a tárca közvetlenül felelős azokért az intézményekért, amelyeknek az akkreditációt odaítéli, azzal, hogy nem cselekszik, veszélybe sodorja a gyermekek jogait.

„Ezért szükségesnek tartottam az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tájékoztatását erről az ügyről, az állami szervek kötelességének elhanyagolásáról, és kértem a bizottságot, hogy avatkozzék be ebbe a komoly helyzetbe” – közölte Blahová.

A képviselőnő rámutatott, hogy 2016 szeptemberében a munkaügyi minisztérium akkreditációs bizottsága a helyzet megvizsgálása után azt javasolta a minisztériumnak, hogy az intézménytől vonja vissza az akkreditációt. A bizottság ezt a felhívást a munkaügyi tárca felé novemberi ülése után megismételte.

„2016. december 22-én Ján Richter munkaügyi miniszter megszakította az akkreditáció megvonásával kapcsolatos eljárást azzal az indokkal, hogy nincs elég információja az ügyről. Ezt annak ellenére tette, hogy a munkaügyi tárca saját tanácsadó szerve, amely kizárólagos kompetenciákkal rendelkezik, kétszer azt javasolta a minisztériumnak, hogy vonja vissza az intézmény akkreditációját” – hangsúlyozta Blahová. Szerinte jelenleg 21 kiskorú él az intézetben bírósági döntés alapján. „Amíg az intézmény a minisztérium által odaítélt akkreditációval rendelkezik, változatlan rendszer szerint működhet” – jegyezte meg.

Blahová szerint ebben az esetben a hazai jogorvoslati eszközök igénybevételét aránytalanul meghosszabbítják a szlovák szervek, ezáltal további gyermekek jogai kerülhetnek veszélybe. „Az ilyen eljárás megengedhetetlen, mivel kiskorú gyermekek törvény által védett jogairól van szó, és komoly gyanú áll fenn, hogy az intézetben szexuális visszaélés történt, hogy kegyetlenül, embertelenül és megalázó módon bántak a gyermekekkel, büntették őket” – hangsúlyozta a képviselő.

A galántai Tiszta nap nevelőintézetet azután kezdte el fenyegetni az akkreditáció megvonása, miután Natália Blahová közzétette az információt, hogy kiskorú személy ellen elkövetett szexuális visszaélés történt az intézetben. Blahová szerint más erőszakoskodás és támadás is történt az intézetben. A botrány kirobbanása után a munkaügyi tárca a főügyészséggel közösen vizsgálatot kezdett az intézetben. Közben az ellenzéki képviselők az intézet korábbi lakóival és volt alkalmazottaival kapcsolatos további esetekre is rámutattak, miszerint további visszaélések is történtek korábban.

A rendőrség hattagú vizsgálócsoportot hozott létre. Az intézet nem állami intézmény, de állami akkreditációval rendelkezik. Az akkreditációs bizottság javasolta a minisztériumnak, hogy az észlelt hiányosságok miatt vonja vissza a Tiszta nap akkreditációját. Ebben az esetben a gyermekeket más intézetekbe helyeznék át. Peter Tománek, az intézet igazgatója az állítólagos szexuális visszaéléssel kapcsolatban elutasította, hogy az általa vezetett intézmény kudarcáról lenne szó. Szerinte a Tiszta nap minden alkalmazottja és ügyfele együttműködik az összes olyan ellenőrző szervvel, amelyek az intézet iránt érdeklődést mutatnak.

Megosztás