2017. június 20., 18:14

Tiltakozik az Arany-szobor ellen a Matica slovenská

RIMASZOMBAT. Megakadályozná a Rimaszombatba tervezett Arany János-szobor felállítását a Matica slovenská helyi szervezete. Szerintük a szoborállítás nemzetiségi ellentéteket szít.
201706201811390.arany01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
(vizualizáció)

A rimaszombati Tompa téren Tompa Mihály szobra volt az első, aztán Petőfi Sándor is szobrot kapott, most pedig az Arany-emlékév részeként Arany Jánosnak is szobrot állítanának. A magyar állam 17 millió forintot adna erre a célra. A szoborállítással kapcsolatos javaslatot az önkormányzat nagyjából három hete fogadta el. A térrendezésben aktív szerepet vállaló B. Kovács István a döntés után boldogan mutatta az új szobor helyét.

„Végre lesz egy olyan hely a Kárpát-medencében, ahol a magyar népnemzeti irodalmat megteremtő nagy költőtriász mindhárom alakja jelen van, s ráadásul úgy – teszem hozzá rimaszombatiként és Tompa híveként –, hogy középen Tompa van, előtte pedig Petőfi és Arany, mintegy jelezve az összetartozásukat, illetve talán a közfelfogás szerint való megítélésüket” – nyilatkozta portálunknak B. Kovács István.

A szoborállítás a térrendezés része lenne, a munkálatokat a város tavaly kezdte, az új járásbíróság átadása után. Azóta az impozáns épület előtti közterületen az elöregedett fák helyett újakat ültettek, járólapokat raktak és restauráltatták a Tompa-szobrot. Az alkotás visszakerült az eredeti helyére, oda, ahol 1902-ben felavatták és ahonnan a második világháború után ledöntötték. A szobor 1996-ban ugyan visszakerült a térre, de mivel az eredeti helyén egy szökőkút állt, így középről jobb oldalra szorult. 2004-ban aztán a bal oldalon csatlakozott hozzá Petőfi Sándor szobra.

Rigó László, Rimaszombat alpolgármestere elmondta, Tompa Mihály szobra a képviselőtestület döntése és a műemlékvédők határozati javaslata alapján került vissza az eredeti helyére. „Most azon igyekszünk, hogy Petőfi Sándor maradjon ott, ahol van, majd a szoborparkot szeretnénk kibővíteni Arany János szobrával is” – fűzte hozzá.

Tavaly azonban amikor a város a műemlékvédelmi hivatallal egyeztetett, ez a megoldás, a harmadik szobor még nem merült fel. Az akkori határozat értelmében a huszadik század eleji állapotot kell visszaállítani. Eszerint a téren csak egy szobor maradhat, Petőfi Sándorénak is máshol kell helyet keresni.

„A tulajdonosnak, a városnak 15 napja volt arra, hogy fellebbezzen, ami nem történt meg, a határozat értelmében elkészült a tervdokumentáció, azzal, hogy a város minden feltételnek eleget tesz. A műemlékvédelmi hivatal 2016. október 10-én kiadott álláspontja kötelező érvénnyel végrehajtandó” – közölte Silvia Pavlová, a műemlékvédelmi hivatal losonci kirendeltségének vezetője.

Többek között erre a határozatra és a szlovák-magyar feszültség elkerülésére hivatkozott a Matica slovenská is, amikor arra kérte a polgármestert, hogy vétózza meg a szoborállításról szóló önkormányzati határozatot. A polgármester azonban ennek nem tett eleget, a dokumentumot aláírta. A nemzetvédő szlovák szervezetet mi is megkerestük, szerettük volna megtudni, véleményük szerint a szoborállítás miért jelentene feszültségkeltést, de kérdéseinkre nem válaszoltak. Ugyanakkor a rimaszombati Matica slovenská saját szoborparkot épít, a város sétálóutcájában 2006 óta már 14 szlovák nemzetébresztőnek és irodalmárnak állíttattak szobrot.

201706201811390.arany01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.