2014. augusztus 22., 16:23

Területi társulás jöhet létre Pest és Nyitra megye között

BUDAPEST. Egyhangúlag elfogadta a Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülésén a szlovákiai Nyitra megye önkormányzatának a háromoldalú közös Európai Területi Társulás létrehozására vonatkozó javaslatát.
Az European Grouping for Territorial Cooperationben (EGTC) a tervek szerint a fővárosi önkormányzat is részt venne, de Budapest még nem döntött a javaslatról – közölte a megyei önkormányzati hivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

Ambrus András elmondta, hogy a Nyitra megyeiek nemrég keresték meg a Pest megyei önkormányzatot az EGTC életre hívásának ötletével. Mivel a háromoldalú együttműködés „intézményesítése” a határon átnyúló kapcsolatok kiszélesítésének, illetve az uniós források hatékony felhasználásának is kiváló eszköze lehet, és elősegítené a Pest megyei Duna-stratégia megvalósítását, a közgyűlés pénteken megszavazta az önálló jogalanynak számító EGTC létrehozását.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint az EGTC keretet nyújtana az európai államoknak, régióknak, illetve önkormányzatoknak akár az egyes térségekkel, akár más tagállamokkal, vagy államokkal a közös célok mentén létesítendő együttműködésekhez, ezen túl már 2014 és 2020 között is segítené a magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési program megvalósulását. Ez főként az uniós és más pályázatokon való közös és hatékony szereplés szempontjából lenne fontos – magyarázta Ambrus András.

Az EGTC éppen a megye egyik fejletlenebb térségét, a Nyitra megyével határos Ipoly-mentét hozhatná leggyorsabban helyzetbe. Az EGTC-programokban többek között híd- és útépítés, illetve a határ menti települések találkozói szerepelnek – tette hozzá a sajtófőnök, aki szerint a háromoldalú együttműködés lendületet adna a korábban elfogadott Duna-stratégiának is.

A Duna-programban kilenc uniós tagállam - Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Németország -, továbbá öt unión kívüli tagállam - Bosznia-Hercegovina, Moldova, Montenegró, Szerbia és Ukrajna - vesz részt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.