2015. március 12., 08:34

Terroristák célpontjává válhat-e Szlovákia?

POZSONY. Szlovákia esetében sem létezik olyan, hogy „nullás” terrorizmus általi közvetlen veszélyeztetettség, véli Milan Žitný biztonsági elemző. „Arra kell hagyatkoznunk, hogy nem vagyunk elsőszámú célpont, ez azonban nem zárja ki azt, hogy érdeklődés mutatkozhat irántunk” – mondta a szakértő.
Milan Žitný szerint addig senki sem tudja felbecsülni egy esetleges Szlovákia elleni terrortámadás kockázatát, amíg nem állnak rendelkezésére az ezzel kapcsolatos szükséges információk. „Ezt a kérdést a hírszerzőknek és biztonsági szerveknek kell feltenni, de ők nem árulják majd el, hogy mivel foglalkoznak és kit figyelnek meg. Ellenkező esetben ugyanis nem lehetnének sikeresek” – fejtette ki.

Az elemző úgy véli, a titkosszolgálatoknak a nyilvánosság felé azt kell hangoztatniuk, hogy ezen a területen ellenőrzésük alatt áll a helyzet. „Ennek ellenkezője riadalmat váltana ki az emberek között” – mutatott rá Žitný.

A biztonsági kockázatokról szóló értesüléseket ma már a felek nemzetközi szinten megosztják egymással. „Ha más országok észlelik a kockázatot jelentő személyek mozgását, akkor arról értesítenek bennünket, ha mi is benne vagyunk a gyanús személyek ún. akciós sugarában” – tette hozzá Žitný.

A titkosszolgálatokról szóló törvényjavaslat is reagál a terrorizmus elleni harcra. Žitný szerint a törvény alapjában véve csak részletesebben fejti ki mindazt, amivel a hírszerzők már eddig is foglalkoztak. „Gyakorlati szempontból semmi sem változik. A lefedett terület és a fókusz ugyanolyan marad” – jegyezte meg.

A törvény alapján a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) Civil Hírszerzési Hivatalra (ÚCS) neveznék át. Az új törvényről a januári franciaországi terrorista támadások után indult párbeszéd.

Március 11-e 2005 óta a terrorizmus áldozatainak európai emléknapja. Az előző évben Madridban bombatámadásokat követtek el, amelyek közel 200 emberéletet követeltek, 1500 személy pedig megsérült. A terrortámadás a naponta rendszeresen a spanyol fővárosba ingázókkal teli vonatok ellen irányult.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.