2013. október 2., 14:47

Tényleg létezik vásárlásterápia

EAST LANSING. Az anyagias emberek nagyobb valószínűséggel próbálnak kényszeres vásárlással megbirkózni félelmükkel - derült ki egy amerikai kutatásból.
A pszichológusok úgy vélik, hogy a materializmus globális elterjedésével és annak a szélsőséges stresszre gyakorolt terápiás hatása válasz lehet arra a halálfélelemre, amit a terrorista cselekedetek, a betegségek vagy a környezeti katasztrófák váltanak ki. A Michigani Állami Egyetem szakértői szerint kényszeresen birtokló embereknek kisebb az önbecsülése, mint másoknak, ezért nagyobb eséllyel költekeznek a súlyos pszichológiai traumákat követően.

Ayalla Ruvio, aki izraeli lakosok vásárlási szokásait vizsgálta, amikor bombázták az országot, így nyilatkozott a jelenségről: „Amikor kemény az élet, az anyagias emberek elmennek vásárolni. Ez a kényszeres költekezés valószínűleg még nagyobb stresszt okoz bennük, és még jobban rontja a közérzetüket. A materializmus alapvetően a rossz eseményeket még rosszabbá teszi.”

Dr. Ruvio kutatásában egy 2007-ben féléves bombázáson átesett város 139 lakójának vásárlási szokásait hasonlította össze 170 más városban lakó emberével, akik nem élték át a támadást. A kutatásban részt vevő pszichológusok kimutatták, hogy amikor halálfélelemmel néztek szembe, a materialista emberek a poszttraumás stressz sokkal magasabb szintjét tapasztalták, miközben kényszeres vásárlásuk fokozódott. Dr. Ruvio úgy véli, hogy az anyagiasság és a stressz közötti kapcsolat sokkal károsabb lehet, mint korábban gondoltuk.

A kutatók a Journal of the Academy of Marketing Science szakfolyóiratban megjelent tanulmány második részében 855 amerikai állampolgárt vizsgáltak a materializmus és a halálfélelem összefüggése tekintetében. Kiderült, hogy a materialistábbak körében a vásárlás a halálfélelem okozta stressz és szorongás csökkentésére szolgál, ez azonban különböző életveszélyes események, például autóbalesetek, bűncselekmények vagy természeti katasztrófákra adott válaszként jelentkezett - írja a betegszoba.hu portál.
Megosztás