2015. szeptember 23., 11:39

Távozott tisztségéből az Általános Egészségbiztosító vezérigazgatója

POZSONY. Távozik posztjáról Marcel Forai, az Általános Egészségbiztosító vezérigazgatója. Forai ezt Viliam Èislák egészségügyi miniszterrel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján jelentette be.

Marcel Forai azután döntött a távozás mellett, hogy közzétették az általa irányított egészségbiztosító és egy hozzátartozója tulajdonát képező társaságok között kötött szerződések részleteit.

„Mivel az utóbbi napokban az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szerződései kapcsán megalapozatlan támadásokat intéztek a személyem ellen, az objektív vizsgálat érdekében az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalt (ÚDZS) arra kértem, hogy ellenőrizze a VšZP által azokkal a cégekkel kötött szerződéseket, amelyekben Suèková asszony 2004, azaz az első szerződés aláírása óta tevékenykedett. Egyúttal a tisztségemből való felmentésemre kértem az egészségügyi minisztert" – mondta el Forai.

Viliam Èislák egészségügyi miniszter tudomásul vette és szeptember 23-i dátummal elfogadta a legnagyobb szlovákiai egészségbiztosító vezérigazgatójának távozását, amit nagyvonalú gesztusként értékelt. Hozzátette: a biztosítót ezentúl az elnökség további két tagja irányítja. 

A tárcavezető azt is elmondta, hogy ha a vizsgálat során kiderül, az említet szerződések rendben vannak, akkor Forait ismét kinevezi a vezérigazgatói tisztségbe. „A vizsgálat eredményeire várok azzal kapcsolatban, hogy a szerződések összhangban álltak-e a jogszabályokkal. Ha a törvényt betartották, akkor Marcel Forait ismét kinevezem a VšZP vezérigazgatói és elnökségi tisztségébe” – jelentette ki.

Forait napok óta érik támadások amiatt, hogy az Általános Egészségbiztosító nevében több millió eurós szerződéseket kötött a nagynénjével, Anna Suèkovával. Miroslav Beblavý parlamenti képviselő emiatt beadvánnyal fordult a parlament összeférhetetlenségi bizottságához. Azt akarta elérni, hogy a bizottság eljárást kezdeményezzen köztisztséggel való visszaélés és a közérdek védelméről szóló alkotmánytörvény megsértése miatt. Foraira bűnössége bebizonyítása esetén tisztsége végleges elvesztése várna. Azzal védekezett, hogy a nénjével kötött szerződések szokványosnak számítanak.

Forai 2012 áprilisa óta állt az Általános Egészségbiztosító élén, korábban pedig a biztosító kassai részlegét vezette. Ezenkívül az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalt Kassa megyei részlegét is irányította, valamint az állami tulajdonú Közös Egészségbiztosítóban (SZP) is dolgozott.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.