Távozik Danko szóvivője, új kommunikációs stratégia készül

A SITA hírügynökség értesülése szerint távozásának utolsó oka a médiának írásban szétküldött nyilatkozat, amely szerint Danko a Dél-és Észak- Kórea közti államhatár megtekintésekor nosztalgiát és szomorúságot érzett arra gondolva, hogy egykor köztársaságunkat is drótkerítés választotta és szigetelte el a demokráciától – olvasható a Webnoviny.sk internetes portálon.
Danko ugyanis efféle nosztalgiáról állítólag nem is beszélt a Kóreában vele tartózkodott újságíróknak, hanem az csak a szóvivője által írt sajtóhírben szerepelt. Danko Kliská távozását nem akarta véleményezni a SITA hírügynökségnek. Csak annyit mondott, hogy sosem nyilatkozott munkajogi viszonyokról.
A parlament sajtóosztályát Zuzana Èižmáriková vezeti. Eddig nem derült ki az, hogy ki lesz Danko új szóvivője. A házelnök mellett ugyanis szeptembertől új csapat formálódik, amely majd kialakítja az új kommunikációs stratégiáját, melynek kiemelt feladata az internetes, főként a közösségi hálókon folyó kommunikáció lesz.