2017. március 16., 19:43

Tavaly Szlovákiában nyújtották be a legkevesebb menekültkérelmet

POZSONY. A 2016-os év során az Európai Unió országaiban több mint 1,2 millió bevándorló nyújtotta be menekültkérelmét. Valamennyien az úgynevezett első kérelmezők csoportjába tartoznak, tehát eddig még nem igényeltek menekültstátuszt. Nagy részük Németországban nyújtotta be kérelmét, legkevesebben pedig Szlovákiában - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat jelentéséből.
201703161705190-migr01-jpg

Etnikai szempontból az Európai Unió területén nemzetközi jogi védelemért folyamodók közül legtöbben a szíriaiak (334 800), az afganisztániak (183 000) és az irakiak (127 000) voltak.

Az elmúlt éven a legtöbb menekültkérelmet (772 300) – az EU területén benyújtott összes kérelem 60 %-át – Németországban regisztrálták. A második helyen Olaszország áll (121 200 kérelem - 10 %), a harmadik Franciaország (76 000 - 6 %), majd Görögország (49 900 - 4 %), Ausztria (39 900) és végül az Egyesült Királyság (38 800) következik.

A lakosság számához viszonyítva az unió országainak területén az első alkalommal menedékkérelmet benyújtó személyek száma Németországban volt a legtöbb, a legkevesebb pedig Szlovákiában. Portugália és Románia szintén a ranglétra alján szerepel.

Németországban az elmúlt évben az egymillió lakosra eső, első alkalommal menedékkérelmet benyújtók száma elérte a 8 789 főt. Hasonlóan magasak voltak a számadatok Görögországban (4 625), Ausztriában (4 587), Máltán (3 989), Luxemburgban (3 582) és Cipruson (3 350) is.

Ezzel szemben a lakosság számarányához képest a legkevesebb menedékkérőt Szlovákiában (18), Portugáliában (69), Romániában (94), Csehországban és Észtországban (mindkét országban 114) regisztrálták.

Az Európai Unió viszonylatában az első alkalommal menekültkérelmet benyújtók egymillió lakosra jutó átlaga 2 360 volt.

Az Eurostat adatai szerint az elmúlt évben Szlovákiában jogvédelmet igénylő menekültek száma 100 volt, ami az EU országok tekintetében ugyancsak az egyik legalacsonyabb adatnak számít. A második legkevésbé attraktív ország a menekültek számára Észtország (150 kérelem), majd Lettország (345) és Litvánia (410) volt.

Megosztás