2018. július 13., 12:21

Támogatják a mezőgazdasági termelők energiatakarékossági projektjeit

Azok a mezőgazdasági termelők, akik az eddiginél környezetbarátabb megoldásokat szeretnének alkalmazni a tevékenységük során, támogatást igényelhetnek az Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA). Erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatott azt is hozzátéve, hogy az erre a célra rendelkezésre álló összeg 9,9 millió euró.

Gabriela Matečná
Fotó: TASR

A pályázatra minden olyan mezőgazdasági vállalat jelentkezhet, amely a gazdaságosabb energiafelhasználásra törekszik. Az agrártárca ezzel arra motiválná a gazdákat és a termelőket, hogy nyissanak az alternatív energiaforrások felhasználása felé.

„A geotermikus energiát ki lehet használni például az üvegházak és a fóliasátrak fűtésére. Olyan berendezések építésébe vagy felújításába is be lehet fektetni, amelyek az állattenyésztés során létrejövő biomasszát használják fel hő vagy villanyáram előállítására” – magyarázta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter és kormányfőhelyettes. Hozzátette: a pályázók a gyorsan növő fafajták telepítésébe is befektethetnek.

A felhívás minden mezőgazdasági vállalat előtt nyitva áll, de azokat részesítik előnyben, amelyek már legalább két éve aktívan részt vesznek a mezőgazdasági termelésben. Szintén előnyt élveznek a fiatal mezőgazdasági termelők, illetve a legkevésbé fejlett járások mezőgazdasági vállalatai.

A pályázatokat szeptember 14-ig lehet elküldeni. „A pályázatokat az Agrárkifizető Ügynökség pozsonyi címére várják” – tette hozzá Juraj Kožuch, a PPA vezérigazgatója. A felhívás részleteiről a www.apa.sk honlapon olvashatnak az érdeklődők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.