Támad az influenza

„A legtöbb beteg a Pozsonyi kerületben, a legkevesebb a Nagyszombati kerületben volt” – közölte Ján Mikas országos tiszti főorvos. Hozzátette, leggyakrabban az öt évesnél fiatalabb gyermekek betegedtek meg.
Az orvosok 3 086 személy esetében diagnosztizáltak influenzát és ahhoz hasonló megbetegedést, ez az összes bejelentett akkut légúti megbetegedés 7,6 %-át teszi ki.
Az előző héthez képest 3,9 %-kal nőtt az influenzás megbetegedések száma. „A legtöbb esetet a Nyitrai kerületben, a legkevesebbet a Kassai kerületben jegyezték fel” – tájékoztatott Mikas.
Az influenzajárvány miatt be kellett zárni négy óvodát és egy alapiskolát. Az aktuális influenzajárvány során az orvosok 7 esetben észleltek súlyos akut légzőszervi fertőzést (SARI).
Az influenzajárvány a folyó naptári év 40. hetétől a következő naptári év 18. hetéig tart, ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozta meg. A leginkább hozzáférhető és leghatékonyabb védekezés az influenza ellen az évenkénti oltás, Szlovákiában az oltóanyagot téríti az összes egészségbiztosító. A legjobb időszak arra, hogy az ember beoltassa magát, az őszi és téli hónapokban van, az influenzajárványt megelőzően.
Az influenzavírus a levegőben terjed, ha a beteg köhög vagy tüsszent. Nem minden megfázás vagy tüsszögés jelenti automatikusan azt, hogy az adott személy influenzával fertőződött meg. Az influenza hirtelen érkezik, magas, akár 40 Celsius-fok feletti lázzal jár, különféle komplikációk is járulhatnak hozzá. Az influenzavírusra nem hatnak az antibiotikumok.