2018. május 20., 11:38

Szvorák Zsuzsa lett az idei női példakép

A Femine Fortis-Erős Nők polgári társulás idén is megtalálta a felvidéki magyar női példaképet. A polgári társulás harmadik alkalommal adományozott Példakép-és különdíjat az olyan értékeket megjelenítő nőknek, akikre önfeláldozó munkájuk kapcsán felnézhet a hazai magyarság.

femine4.jpeg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

Kiss Beáta, a társulás alelnöke portálunknak elmondta: a Példakép díj olyan hölgyeket, asszonyokat igyekszik a közösség számára bemutatni, és a felvidéki magyarságnak példaként állítani, akik amellett, hogy kiemelkedő szakmai sikereket érnek el, a szűkebb és tágabb közösségeik számára is egyéb tevékenységekkel, közösségformáló, közösség összetartó, nevelő mintával is szolgálnak.

„Nagyon fontos, hogy a mai, egyébként sok közönnyel és sok érdektelenséggel teli világban, ezek a pozitív életpéldák mindenki számára ismertek legyenek, mert csakis így tudjuk ösztönözni a társadalmat és a tágabb közösségünket, hogy mások is hasonlóképpen tevékenykedjenek”- emelte ki.

Fotó:  Szvorák Emese

A díjátadón a Fülei Művészeti Alapiskola növendékei Albinoni Adaggio című művét adták elő azok emlékére, akik már nem lehetnek közöttünk. Ezt követően Gergely Papp Adrianna a szervezet tevékenységét ismertette.

Elmondta, a társulás a szlovákiai magyar családokért és nőkért jött létre azzal a céllal, hogy a politikai, gazdasági és egyéb kérdésekben határozottan állást foglaljanak, és hogy növekedjen a női vezetők száma. Németh Gabriella az idei jelöltek munkásságát ismertette. A 12 jelölt: Dániel Erzsébet, Prokopp Mária, Rácz Jolán, Szvorák Zsuzsa, Ádám Zita, Jankóné Szabó Ilona, Kiss Kósa Annamária, Pénzes Katalin, Kupec Andrea, Pénzes Katalin, Polák Margit és Vermesné.

A kuratórium tagjai, Bauer Edit, Gergely Papp Adrianna, Kiss Beáta, Németh Gabriella és Zupko Mária, a beérkezett jelöltek közül pontozással választották ki az idei példaképet. Szvorák Zsuzsanna, több évtizedes pedagógusi, rendezői, kultúraszervezői tevékenységéért kapta meg a megtisztelő elismerést.

Szvorák Zsuzsa, pedagógus, rendező, közéleti személy, háromgyermekes családanya. Nevéhez fűződik a Zsibongó  és az Apropó Kisszínpadok alapítása, amelyek máig országos és nemzetközi hírnévvel rendelkeznek. Számos fesztivál kiötlője és éltetője. Ilyen a füleki verséneklő fesztivál, a Borvirág, az Örvendezzünk! ünnepváró fesztivál, a Ringató program megvalósítása. Sajátos stílusú rendezéseit számtalanszor ismerték el legjobb rendezői- és pedagógusi díjjal. Elsőként kapta meg 2004-ben a Nógrád Közművelődéséért díjat. 2011-ben - mint felkészítő tanárt - Kulcsár Tibor- díjjal jutalmazták.  2007-ben Besztercebánya megye legjobb pedagógusa lett, 2013-ban  megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok díját a tehetségek felkarolásáért és gondozásáért, a XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon Mics Károly- életműdíjjal ismerték el a szlovákiai magyar amatőr színjátszásban végzett sok évtizedes munkáját. 2015-ben Magyar Érdemkereszt kitüntetésben részesült. 2001-től a Magyar Közösségi Ház munkáját és a Csemadok Alapszervezet életét irányítja társaival.

Szvorák Zsuzsanna köszönő beszédében kiemelte: nem csak az ő munkáját dicséri a kitüntetés, hanem azokét a pedagógus kollégákét, diákokét, Csemadok tagokét is, akik vele dolgoznak és segítik a munkáját.

Az ünnepségen egy különdíj is gazdára talált Rácz Jolán, marcelházi református lelkipásztor személyében.

Rácz Jolán a helyi Egészségkárosultak szervezetének elnöke. Fellép az akadályoztatott emberek érdekeinek védelmében, konferenciákat szervez, valamint rendszeresen publikál a Carissimi folyóiratban, ahol a fogyatékos gyermeket nevelő szülők nevében a súlyos kérdésekkel is szembesíti a társadalmat. A mentális egészség megőrzésének segítése az egész életét végigkíséri. 2016-ban szakértőként munkájával és tapasztalatával segítette a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat elindítását.

„A körülményeim, vagy az élethelyzetem adja azt, hogy erősnek kell lennem. Erősnek, mint családanyának, szülőnek, nagyszülőnek, erősnek, mint munkatársnak, vagy abban a munkakörben, amiben dolgozom. A lelkigondozásnak egy speciális területe jut ki nekem, ami nagyon sok erőt igényel. És hát végülis az én erőm az akkor mutatkozik meg, hogyha az erőtleneket fölkarolom”- mondta Rácz Jolán.

A Femine Fortis tagjai úgy tartják, oly sok értékes ember él közöttünk. S amikor az értékek veszendőbe kerülnek, akkor bizony nagyon fontos felmutatni olyan jó példát, amihez igazodni lehet. Ennek szellemében jövőre újra közzéteszik a felhívást, és ismét példaképet választanak.

femine5.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.