2019. január 16., 15:34

Szükségünk van az egyetértésre, toleranciára, szeretetre

Meggyőződésre és felekezetre való tekintet nélkül mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy hallhassuk az egyetértés, a tolerancia, a tisztelet és a szeretet hangját, jelentette ki szerdán Andrej Kiska államfő az elnöki palotában, ahol az egyházak és vallási közösségek képviselőit fogadta.

kiska-egyhazak.png
Fotó: TASR

„Önök azok, aki számára a hívők megnyitják a szívüket, és akiktől talán a legkönnyebben fogadják be a kölcsönös tisztelet és az eltérő vélemények elfogadásának gondolatát” – mondta Kiska. Hozzátette: az igazságosságra kell törekedni, de fontos az is, hogy megbocsássunk azoknak, akik hibát követtek el. „A kölcsönös tolerancia és a tisztelet, az igazságérzet és a tisztesség, a megbocsátás képessége minden modern társadalom alappillérei. Ezeknek az értékeknek a kiterjesztésével válhat sikeressé a társadalmunk, a tagjai pedig így lehetnek elégedettek és boldogok” – jelentette ki az államfő.

Kiska emlékeztetett, hogy az elnöki palotában már ötödik alkalommal fogadta az egyházak és vallási közösségek képviselőit. Köszönetet mondott nekik a Szlovákiában végzett tevékenységükért, valamint a más országokban élők hívők támogatásáért és megsegítéséért is.

Peter Rusnák görög katolikus püspök a találkozón elmondta: annak a világnak, amely tele van konfliktusokkal, olyan emberekre van szüksége, akik képesek a rosszindulat ellenére összekötni az embereket, és egyetértést, békét teremteni. „Szellemi tisztánlátással, nyitott lélekkel, szívvel és elmével kell élni.

Kérni kell az Úristen bölcsességét, hogy segítsen az isteni igével összhangban észlelni az emberek valódi igényeit, és azokra megfelelő választ adni, és így hirdetni az Úr Jézus Krisztus evangéliumát, amely az egyházaink feladata is” – mondta Miloš Klátik, az ágostai hitvallású evangélikus egyház volt egyetemes püspöke.

Igor Rintel, a szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke rámutatott, hogy zsidó szempontból az európai biztonsági helyzet látványosan romlik. „Minden zsinagóga előtt fegyveres őröknek kell állniuk, egy bevásárlás vagy egy koncert bármikor vérengzéssé változhat” – mondta. Hozzátette: Szlovákia Nyugat-Európához képest „a béke oázisa”. Úgy véli, ehhez az egyházak képviselői is hozzásegítettek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.