2016. március 8., 11:16

Sztrájkkészültségben vannak a tiltakozó pedagógusok és a diákok

POZSONY. Az óvodák, alap- és középiskolák pedagógusai, a velük sztrájkoló szülőkkel és diákokkal együtt hétfőtől sztrájkkészültségben vannak. Ugyanezt tették a főiskolai oktatók is, akik február 15-én csatlakoztak az elégedetlenségüknek hangot adó sztrájkolókhoz.
201603081027460.sztrajk01.jpg

„A Főiskolai Tanárok Kezdeményezése (IVU) további lépéseit összehangolja majd a Szlovákiai Tanárok Kezdeményezésével (ISU). A jövendő kormány passzivitása esetén mindkét kezdeményezés kész ismét éles sztrájkba lépni három követelés teljesítéséért, amelyek kapcsán a szülők és a főiskolások támogatásával is számolhatnak” – olvasható az említett kezdeményezések közös kommünikéjében. Március 4-én volt három hete annak, hogy a főiskolák is sztrájkba léptek, az egész sztrájk pedig már hat hete tart.

A pedagógusok, a szülők és a diákok a megalakuló kormányt arra kérik, hogy több mint 20 év elteltével hagyják abba az oktatásügyi problémák megkerülését, s azokról ne csak mint prioritásról beszéljenek, hanem ebben a szellemiségben is cselekedjenek. „Az ország politikai képviselőit arra kérjük, hogy foganatosítsanak intézkedéseket, amelyek az oktatásügynek olyan pozíciót biztosítanak, ami a fejlett európai országokban szokványosnak számít” – tették hozzá.

A főiskolai pedagógusok egy része február 15-én, hétfőn beszüntette a munkavégzést, éles sztrájkba lépett. A főiskolai pedagógusok átvették a stafétát az ISU-tól, amely megszakította sztrájkját, de továbbra is sztrájkkészültségben maradt. A főiskolák a sztrájk ellenére nem maradnak zárva. Az alkalmazottak a sztrájk ideje alatt vitafórumokat, kulturális eseményeket, gyűléseket szerveznek az egyetemi hallgatók és az oktatók számára. Az IVU követelései megegyeznek az ISU követeléseivel.

Megosztás