Szlovákiát is fenyegette az Iszlám Állam
A felvételt az Iszlám Állam (IÁ) Al-Haját elnevezésű sajtóközpontja tette közzé. A látványos videó hitelességét még nem erősítették meg.
Az Iszlám Állam által megfenyegetett „ördögök koalíciójába“ 60 országot soroltak, azok zászlói megjelentek a 4 perc és 13 másodperc hosszúságú videofilmben. Külön kiemelik Iránt, Törökországot és Oroszországot, majd megjelenik a már említett 60 ország zászlaja, köztük Kína, a NATO-tagországok és arab államok is szerepelnek.
A narrátor szerint az Iszlám Állam elleni támadások „csak megerősítik a hitünket”. Egyúttal gúnyolja az Egyesült Államokat, mint mondja, az Iszlám Állam harcosai „a ti katonáitok fejében is kísértenek, és elhintik szívükben a félelmet”.
Az Iszlám Állam a felvételen hollywoodi stílusban dicsekszik saját területe kibővítésével, amely állítása szerint már nagyobb, mint Nagy-Britannia, Belgium területének nyolcszorosa, illetve Katar területének 30-szorosa.