2016. november 1., 15:56

Szlovákiában nincs értelme a pártalapításnak?

POZSONY. A lakosság túlnyomó része szerint nincs értelme az országban egy új párt megalapításának – derül ki a Polis közvélemény-kutató ügynökség felméréséből. A közvélemény-kutatás eredményei szerint az emberek Richard Sulíkot tartják a legjelentősebb ellenzéki politikusnak.
201611011342500.RS_1-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az október 15-e és október 22-e között, 1409 felnőtt személy bevonásával végzett telefonos felmérés során a kérdésre, amely így hangozott: „Úgy gondolja, hogy Szlovákiában érdemes új pártot alapítani?”, a megkérdezettek 63,5 százaléka az „egyértelműen nem” választ jelölte meg, míg további 14,6 százalékuk úgy válaszolt, hogy inkább nem, mint igen. Új párt alapításának csak a válaszadók 15,7 százaléka látja értelmét, míg a megkérdezettek 6,2 százaléka nem tudott választ adni a kérdésre.

A legtöbben egy jobboldali pártban gondolkodnak

Az új párt alapításának értelmét látókat a Polis arról is megkérdezte, hogy az új pártnak milyennek kellene lennie. A legtöbben egy jobboldali pártot látnának szívesen feltűnni a politikai palettán (34 százalék), majd egy liberális (26,4 százalék) és egy keresztény (11,3 százalék) értékrendet képviselő párt következik a sorban. Egy új baloldali, zöld, valamint szocialista pártot a megkérdezettek kevesebb mint 10 százaléka áhítana.

Richard Sulík a legnépszerűbb ellenzéki politikus

A Polis felmérésében a kérdésre: „Ön szerint ki a politikai ellenzék legjelentősebb személyisége?", a válaszadók 27,8 százaléka jelölte meg a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnökét, Richard Sulíkot.

A második helyet ebben a tekintetben az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) vezetője, Igor Matoviè foglalja el (14,6 százalék), míg a harmadik pozícióban a képviselői mandátumáról lemondott, s korábban ugyanezen frakció tagjaként tevékeny Daniel Lipšicet találjuk (13,7 százalék).

Az SaS a kormányzásra legrátermettebb ellenzéki párt

A Polis a megkérdezett személyek körében azt is firtatta, hogy mely ellenzéki pártot tartják az ország vezetésére legalkalmasabbnak. A legtöbben az SaS-t jelölték meg (13,2 százalék), míg a második helyen 8,6 százalékkal a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) végzett.

Az O¼aNO-NOVA frakciót a megkérdezettek 5 százaléka tartja a feladatra legrátermettebbnek. A válaszadók összesen 39,4 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki pártok egyike sem lenne erre a feladatra alkalmas, míg 35,8 százalékuk nem tudta megválaszolni a kérdést.

201611011342500.RS_1-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás