Szlovákiában is megjelent az oroszbarát propaganda?
POZSONY. Bár Oroszország és a Nyugat között nem robbant ki fegyveres konfliktus, az „információháború” azonban teljes gőzzel folyik. Ez a szlovákiai városok utcáira is begyűrűzött, ahol Vladimír Putyin hívei tüntetéseken találkoznak, jelen van az interneten is, melyet szinte elöntöttek az oroszbarát hozzászólások. Védelmi és biztonsági szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezeket a támogatókat, kommentelőket Moszkvából fizethetik.
„Hivatalos források szerint Oroszország csupán a PR-költségekre 100 millió dollárt fordít. További pénzösszegek folynak a hírszerző ügynökségekhez és az alternatív médiához, tehát a végső becslés, hogy mennyit költ Oroszország évente a propagandára, megközelítőleg 5 milliárd dollár” – mondta Jaroslav Naï, a Közép-európai Politikai Intézet (CEPI) munkatársa. A pénzek egy része – az orosz nagykövetség támogatási rendszerén, illetve az Orosz Föderáció különféle minisztériumain keresztül – nagy valószínűség szerint szlovákok zsebében is landolhat. Közéjük tartoznak az ún. internetes trollok, akiket Naï szerint az orosz hírszerzés fizet.
Feladatuk, hogy anonim internetes párbeszédek keretében minél több oroszbarát kommentárt posztoljanak. „Ezek Szlovákia, de Oroszország területén lakó emberek is lehetnek. Vannak olyan információk is, hogy a Moszkvában tanuló szlovákiai diákok úgy jutnak mellékkeresethez, hogy szlovákiai honlapokon terjesztenek oroszbarát nézeteket” – magyarázta Naï. Mennyi ezért a fizetség? A szakértő szerint az érintettek havi 700 eurós mellékkeresetre is szert tehetnek, s ha idegen nyelveket is beszélnek, akár 1000 eurót is kaphatnak.
Az internetes fórumokon folyó kommentelés és néhány orosz érdekeket védő média támogatása csupán egyike az orosz propaganda csápjainak. A szakemberek szerint a Szlovákiában működő félkatonai csoportok támogatása sokkal veszélyesebb. „Van az országban néhány ezer Oroszországgal kapcsolatban álló kiképzett és felfegyverzett személy. Õket Oroszország fizet, sokak ott kapták a kiképzést is“ – állapította meg Naï. Az elemző egy, a tavalyi krími eseményekhez hasonló forgatókönyvtől tart, vagyis hogy egyszer csak megjelennek az ún. zöld emberkék. „A megfelelő pillanatban akár itt is megjelenhet néhány ezer felfegyverzett ember, akik problémákat kezdenek okozni. Ez óriási kockázatot jelent, amire a hírszerző ügynökségeknek ügyelniük kellene“ – zárta le a témát a szakember.
Milan Žitný biztonsági elemző szerint a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) a nevezett fegyveres csoportokat folyamatosan figyelnie kellene és ellenőrzése alatt kellene tartania. „A hírszerzésnek minden alkotmányos rend ellen irányuló tevékenységről tudnia kellene, az idegen hatalommal való együttműködés valamennyi formájáról, legyen az emberek befolyásolására irányuló propaganda vagy kényes jellegű információszerzés“ – hangsúlyozta.
A Szlovák Információs Szolgálat figyelemmel kíséri a szélsőségek különböző formáit, legyen az politikai, vallási, baloldali vagy jobboldali extrémizmus – nyilatkozta Branislav Zvara, a SIS szóvivője. Az érvényes jogszabályokra való tekintettel a témában részletes tájékoztatást nem adhatnak – fűzte hozzá.

Forrás
Aktuality.sk