Szlovákiában is egyre több a túlsúlyos ember
Viliam Èislák egészségügyi miniszter rámutatott, hogy ez a probléma nálunk még nem annyira elterjedt, mint az Egyesült Államokban vagy egyes uniós tagországokban. Ugyanakkor úgy véli, változtatni kellene a jelenlegi helyzeten, a szaktárca a következő tíz évben 1,1 százalékkal szeretné csökkenteni az elhízott polgárok számát.
„Jelenleg az elhízás nem csupán más uniós tagországokban, hanem természetesen nálunk, Szlovákiában is növekvő tendenciát mutat” – mondta el Petra Vadovièová, az egészségügyi tárca munkatársa. Elmondása szerint ezért nemcsak az óvodás gyermekekre, hanem az iskolások és az anyák oktatására is hangsúlyt kell helyezni. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a szoptatott gyermekek ellenállóbbak a túlsúlyossággal szemben.
Elhízás elleni harccal kapcsolatos intézkedéseket tartalmaz az új nemzeti akcióterv. Azok egyike a Kerékpáron az iskolába elnevezésű projekt. „A projekt nulladik évfolyamáról van szó, amely megmutatja a tanulóknak, diákoknak, valamint a pedagógusoknak és a szülőknek is azt, hogy az iskolába kerékpáron vagy másféle olyan módon is el lehet jutni, amely nem növeli a károsanyag-kibocsátást" – nyilatkozta a közlekedési tárca szóvivője, Martin Kóòa. A projekt célja a kerékpár mint gazdaságos és környezetkímélő közlekedési eszköz iránti érdeklődés feltérképezése és felkeltése.
Az egészségügyi tárca úgy véli, a túlsúly elleni harc során éppen a gyerekekre és a fiatalokra kell összpontosítani. „Éppen ebben a csoportban ölt riasztó méreteket az elhízás, amely komoly károsodásokhoz vezethet" – áll az akciótervben. Rámutatott a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és a különféle típusú daganatok lehetséges előfordulására. Ezért a gyerekek számára a jövőben több iskolai testnevelés órát kellene beiktatni, valamint kevésbé kellene őket kitenni az édes ételeket és italokat népszerűsítő reklámok hatásainak.