2015. december 27., 16:13

Szlovákia lakossága nem lelkesedik a migránsok befogadásáért

POZSONY. Miközben a migráció csökkentését világviszonylatban a lakosság 34 százaléka pártolja, Európában ez az arány 52 százalékos – derül ki a Gallup társaság felméréséből, amelynek eredményeit a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet dolgozta fel tanulmányában. A felmérés a szlovákiai lakosság véleményét és hangulatát is magában foglalja.
201512231108550.migr04.jpg

A felmérés 2012 és 2014 között 142 országban készült, s abban több mint 183 000 közreműködő vett részt. Arra a kérdésre válaszoltak, hogy az országukba irányuló migrációt meg kellene-e hagyni a jelenlegi szinten, vagy annak mértékét emelni, esetleg csökkenteni kellene-e. A felmérés során azt is vizsgálták, hogy a menekültek többsége olyan munkakörökben dolgozik, amelyeket az érintett ország lakosai nem akarnak ellátni, vagy olyan pozíciókban, amelyek iránt a hazaiak is érdeklődnek – a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (IOM) szlovákiai hivatalának vezetője, Zuzana Vatrá¾ová.

Jelentős mértékű regionális különbségek mutatkoznak a válaszadók menekültekkel és további befogadásukkal kapcsolatos megítélésében. „Amíg Svédország, Dánia és Finnország általában pozitívan viszonyul a migrációhoz, az olyan dél-európai országok, mint Görögország, Málta és Olaszország, amelyeken át a menekültek belépnek az európai kontinensre, csökkenteni akarják a migráció mértékét” – fejtette ki Vatrá¾ová.

A migránsok befogadásához kevésbé barátságosan viszonyulnak azon országok lakói, ahol nagyobb a munkanélküliség mértéke. A 15 százalékosnál nagyobb munkanélküliséggel küszködő országok válaszadóinak közel fele azt gondolja, hogy az országukba irányuló migrációnak csökkennie kellene. „A munkanélküliek, álláskeresők között 40 százalék azok aránya, akik a bevándorlás csökkentésének a hívei” – tette hozzá az IOM szlovákiai hivatalának vezetője.

A Gallup felmérése szerint Szlovákiában a megkérdezett személyek 44 százaléka a migráció csökkentésének híve. A jelenlegi helyzet fenntartását pártolja a közreműködők 37 százaléka. A bevándorlók nagyobb számú beáramlását csak a megkérdezettek 4 százaléka tartja helyesnek.

A rendőrség idegenrendészeti hivatala, illetve a Munkaügyi, Szociális és Családügyi központ (ÚPSVaR) adatai szerint 2015 júniusában 79 422 külföldi személy (a szlovákiai népesség 1,46 százaléka) rendelkezett érvényes szlovákiai lakhatási engedéllyel, illetve 22 865 külföldit foglalkoztattak Szlovákiában.

A válaszadók 34 százaléka afelé hajlik, hogy a Szlovákiában élő külföldiek olyan munkát végeznek, amely iránt a hazai polgárok nem mutatnak érdeklődést. Szinte ugyanannyian, a megkérdezettek 30 százaléka gondolja azt, hogy az idegenek elveszik a munkát a hazai érdeklődők elől. „Ezt az álláspontot Európa vizsgált országai közül százalékarányban Ukrajna, Szerbia és Moldávia lakosai közül többen képviselik, mint a szlovák állampolgárok közül” – tette hozzá Vatrá¾ová.

Megosztás