2011. december 27., 07:35

Szlovákia érdeke a széleskörű kormánykoalíció

POZSONY. Ivan Gašparoviè államfő szerint az lenne a legkedvezőbb, ha széleskörű kormánykoalíció alakulna a márciusi választások után Szlovákiában. Iveta Radièová kormányának bukása óta az elnök aktívabban is részt vesz a végrehajtásban. Mivel az országot megbízott kormány vezeti, az államfő kormányzással kapcsolatos jogkörei is nőttek, s úgy tűnik oldódik a feszültség közte és a miniszterelnök között – írja a pravda.sk.

Az elmúlt év kétségtelenül legnagyobb eseménye az volt, hogy megbukott a kormány, ám Gašparoviè államfő már megalakulásakor „tudta”, hogy nem lesz stabil Radièová kabinetje. Az ország uniós működésével kapcsolatos eltérő álláspontok és a képviselők lefizetéséről szóló hírek alapján lehetett tudni, hogy csak egy nagyon erős kormányfő tudja majd összetartani a különböző politikai nézeteket.

A márciusi választások után Gašparoviè szerint nem állhat elő olyan helyzet, hogy nem sikerül összeállítani az új kormányt. Ez elsősorban a politikai pártoktól és a választótól függ. A szlovák választó azonban passzív és nem akar szembe nézni korábbi választásának következményeivel. „A választónak tudatosítania kell, hogy stabil kormányra van szükségünk. Az lenne a legjobb, ha széleskörű kormánykoalíció alakulna, 2-3 párt részvételével”.

A pravda.sk megkérdezte az elnöktől, mit gondol a Smer-KDH esetleges szövetségéről, ám Gašparoviè nem mondott véleményt. Kifejtette azonban, hogy mindkét oldalon, az ellenzékin és a kormányoldalon is el tud képzelni olyan pártszövetségeket, amelyek szilárd kormányt eredményeznének. A Smer győzelme felől nincs kétsége az elnöknek, de azt gondolja, hogy ezekben a válságos időkben a szociáldemokraták sem vállalnák szívesen egyedül a kormányzati felelősséget.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.