2016. június 14., 10:09

Szlovák állampolgárságot főként ukránok, vietnamiak és csehek kérnek

BRÜSSZEL. Közel 890 ezer személy kapta meg 2014-ben valamelyik uniós tagország állampolgárságát, ami a 2013-as évhez viszonyítva visszaesést jelent, akkor ugyanis 981 ezren kaptak uniós állampolgárságot. Szlovák állampolgárságot 2014-ben 234 személy kapott. A legtöbben Ukrajnából kapták meg a szlovák útlevelet, második helyen a vietnamiak vannak, őket a csehországi kérvényezők követik.
201606141010450.000001a_pas_jobb.jpg

A többi uniós országgal összevetve, Szlovákiában elenyészően kevés azok száma, akik állampolgárságot kaptak.

A 234 esetben megítélt szlovák állampolgárságot 24 százalékban olyanok kapták, akik más uniós országból származnak, 76 százalékuk viszont unión kívüli térségből jött. Ugyanakkor Csehországban tavaly 5059 állampolgársági kérvényről döntöttek, s a kérvényezők 9 százaléka szlovák állmapolgár volt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat sajtóhírben közölte, hogy 2009-ben több mint 5 millió személy kapott állampolgárságot valamelyik uniós tagországban.

2014-ben az uniós állampolgárságot szerző személyek 89 százaléka az EU-n kívüli országokból származott. A legnagyobb csoportot 2014-ben a Marokkóból származó 92.700 személy képezte. Közülük legtöbben spanyol, olasz vagy francia állampolgárságot szereztek. Második helyen az albánok (41.000) végeztek, akik többsége Görögország és Olaszország lakosságának számát növelte.

Statisztikai szempontból az állampolgárság odaítélése terén 2014-ben "domináltak" még Törökország lakosai (37.500), akik többsége új otthonra Németországban talált, továbbá India lakosai (35.300), akiknek a többsége sikerrel járt a brit állampolgárság megszerzése terén.

A további országok lakosai közül az uniós állampolgárság megszerzése terén legsikeresebbeknek az ekvádoriak (34.800), a kolumbiaiak (27.800) és a pakisztánok (25.100) bizonyultak.

Az említett nemzetekhez tartozók az uniós állampolgárságot 2014-ben megszerző személyeknek több mint egyharmadát (33 százalék) képezték.

Az Orosz Föderáció polgárai az összes megítélt állampolgárság 19,8 százalékát szerezték meg; leggyakrabban Német-, Francia- és Finnországban kötöttek ki. Ukrajna polgárai - 17,5 százalék – ugyanabban az évben főként Németországban, Portugáliában és Csehországban szereztek állampolgárságot. A románok közül 24.300-an, a lengyelek közül pedig 16.100-an szerezték meg más ország állampolgárságát.

Legtöbb állampolgárságot 2014-ben Spanyolország (205.880), Olaszország (129.887), az Egyesült Királyság (125.605), Németország (110.610) és Franciaország (105.613) adományozott. Legkevesebb állampolgárságot Litvánia (183), Szlovákia (234), Málta (314) és Horvátország (686) adományozott.

Szlovák állampolgárságot (234 személy) az évben főként ukránok (26,5 százalék), vietnamiak (20,9 százalék) és csehek (15,8 százalék) szereztek.

Megosztás