2012. október 13., 20:06

Szívproblémákhoz vezethet tiniknél az alváshiány

TORONTO. Íme, egy jó kifogás a lustálkodásra: azok a tinik, akik nem alszanak eleget, később nagyobb valószínűséggel számíthatnak valamilyen szívproblémára - állítják kanadai kutatók.
A statisztikák szerint a tizenévesek fele kevesebb, mint napi hét órát alszik. Ezt a többség a hétvégi hosszabb alvással próbálja ugyan kompenzálni, azonban korábbi kutatások szerint a hétköznapi alváshiányt nem lehet pótolni. A Torontói Gyermekkórház kutatói 4100 fiatalt vontak be a kutatásba, amelyet Dr. Brian C. McCrindle vezetett. ”Amikor ez emberek a kardiovaszkuláris betegségekről hallanak, nem gondolnak az alváshiányra” - magyarázta a kutató.

A fiatalokat kifaggatták az alvási szokásaikról és az alvásminőségükről, valamint felmérték egészségi állapotukat. Az eredményekből kiderült, hogy bár a tinik mindegyike egészséges volt, azok, akik a legkevesebbet aludtak, egyúttal a legszegényesebben is táplálkoztak. Összességében a gyerekek 48 százaléka volt túlsúlyos, amihez magas vérnyomás és -koleszterinszint is társult. Ezek a tünetek ugyanakkor a kipihent diákok körében csupán 39 százalékban jelentkeztek.

McCrindle szerint ezek az eredmények azért aggasztóak, mert a magas vérnyomás és -koleszterinszint valószínűleg később is megmarad, ami szívbetegségek kialakulásához vezethet. Korábbi kutatások már megerősítették, hogy a felnőttek esetében a rossz alvás összekapcsolható a szívbetegségekkel és a cukorbetegséggel is - írja a betegszoba.hu.

Egyes elméletek szerint ennek oka például az lehet, hogy az alváshiány megemeli bizonyos hormonok szintjét, beleértve azokat is, amelyek az étvágyat és a zsíranyagcserét szabályozzák. ”A szülőknek meg kellene akadályozniuk a stimulánsok használatát, korlátozniuk kellene a tévénézést, a telefonálást a hálószobában” - tette hozzá a szakember. A tanulmány a Canadian Medical Association Journal oldalain jelent meg.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.