Szijjártó: A szolgalelkűség káros lenne Magyarországnak
Valamennyire javult a veronai buszbaleset Olaszországban ápolt egyik súlyos sérültjének állapota, akin korában koponyaműtétet is el kellett végezni. Ha ez a tendencia marad, akkor két hét múlva kerülhet sor a hazaszállítására, de ezt természetesen változhat. A másik, égési sérüléseket szenvedett, válságos állapotban lévő sérült stabil állapotban van, a közeljövőben műtétet végezhetnek rajta – mondta péntek délutáni sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető a magyar külpolitika fő irányairól is beszélt: hangsúlyozta, a magyar külügyi vezetés minden esetben a magyar érdek alapján hozza meg döntéseit a jövőben is, bebizonyosodott, hogy a szolgalelkűség hosszú távon az adott ország kárára válik. A magyar külpolitikát tehát a magyar kormány fogja irányítani, és nem más, az erről folytatott csata eldőlt – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte, a régiónkat befolyásoló hatalmakkal Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatokat tart fenn – Amerikával és Oroszországgal, Kínával és Németországgal, valamint Törökországgal is. Ezek a hatalmak mind érdekeltek Magyarország sikerében – fogalmazott.
Ha a magyar kormányzat engedett volna annak a csábításnak, hogy ne álljon ellen az amerikai beavatkozási kísérleteknek, vagy engedett volna az európai mainstream Oroszország elleni törekvéseinek, vagy beállt volna a Kínát és Törökországot bíráló kórusokba, akkor most Magyarország nagy bajban lenne. Igazolódott, hogy a magyar érdekeket és a konfliktusokat felvállaló külpolitika sikeres – mondta Szijjártó Péter.
A miniszter az amerikai beavatkozási kísérletekre példaként említette a kitiltási botrányt, valamint, hogy első Washingtonba tett külügyminiszteri útján listát kapott azokról az elvárt intézkedésekről, amelyeket az amerikai fél a kapcsolatok javításának feltételéül szabott.
