2015. február 20., 18:18

Szergej Lavrov április 4-én Pozsonyba látogat

POZSONY. Miroslav Lajèák külügyminiszter moszkvai útja során még 2012 decemberében hívta szlovákiai látogatásra az orosz külügyi tárca vezetőjét, Szergej Lavrovot.
„Az orosz fél április 4-én szeretné megvalósítani ezt a látogatást, a Pozsony felszabadítására rendezett ünnepségekkel összhangban. Mi ezt a kérést akceptáljuk” – tájékoztatta az állami hírügynökséget Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője.

Hozzátette, tervben van Lajèák és Lavrov közös megbeszélése. A bilaterális találkozók esetében a megbeszélések hagyományos témái között vannak a kétoldalú kapcsolatok és az aktuális területi és globális kérdések. „Természetesen a témák között lesz Ukrajna is, hiszen az ottani válság közvetlen hatással van Szlovákiára, az Európai Uniónak Oroszországhoz fűződő kapcsolataira és az európai biztonságra és stabilitásra” – mondta el Stano.

Egyelőre nem biztos, hogy Lavrovot fogadja-e látogatása során Andrej Kiska köztársasági elnök és Robert Fico kormányfő. A TASR hírügynökséget Roman Krpelan, az elnöki hivatal szóvivője arról tájékoztatta, hogy az államfő áprilisi programját a hivatal március végén teszi közzé.

Hasonlóan nyilatkozott a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala is. „A program konkrét részleteit még pontosítják. Ha minden részletben megegyezik a két fél, a megszokott módon és formában fogjuk tájékoztatni a sajtó képviselőit” – tájékoztatott a kormányhivatal sajtó- és információs osztálya.
Megosztás