Szerbiai buszbaleset – Az utolsó két sérültet is hazaszállították
Mindkét sérültet az az Airbus A319-115 CJ gép szállította haza, amely csupán néhány héttel ezelőtt lett a kormányzati géppark része.
„A repülőgépet súlyosan sérült személyek szállítására is alkalmassá lehet tenni” – közölte Netík. Hozzáfűzte: a súlyosan sérült hölgyet a pozsonyi-főrévi (Ružinov) kórházban ápolják majd, a könnyebben sérült pácienst pedig a Szent Mihály Kórházban.
„Egészségi állapotuk már lehetővé tette a szállításukat” – tájékoztatott Netík. A repülőgép a szerencsétlenség három áldozatnak a holttestét is hazaszállította.
Az említett szerbiai buszbaleset során öt turista vesztette életét, sokan megsérültek. Többségük azonban még aznap hazarepült a szlovák kormánygéppel.A baleset okait tovább vizsgálják, sajtóértesülések szerint a sofőr pár másodpercre elaludhatott.



