2018. június 23., 22:55

Szeptemberben nevezi meg köztársaságielnök-jelöltjét az MKP

Nem született döntés a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának mai ülésén a párt köztársaságielnök-jelöltjéről. A jelöléssel kapcsolatos kérdésekről a párt szeptember 29-i, dunaszerdahelyi országos kongresszusa határoz – közölte közleményében az MKP.

MKP

Mint ismert, az MKP még június elején hozta nyilvánosságra azt a négy nevet, akik közül kikerülhet a párt köztársaságielnök-jelöltje. Az MKP akkor közleményében azt írta, hogy a Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter alkotta négyesből már a június 23-i Országos Tanácson kiderülhet, ki lesz a befutó.

„Mindenki egyetértett abban, hogy egy komoly, felelőségteljes kérdésről van szó, ezért nem szabad elsietett döntést hoznunk” – adott magyarázatot a ma7.sk-nak Őry Péter, az MKP OT elnöke arra, miért nem született határozat köztársaságielnök-jelölt személyéről. „Azzal, hogy a döntést az MKP szeptemberi kongresszusára bíztuk, a leendő jelölt sokkal nagyobb legitimitást kaphat. A kongresszus ugyanis a párt legfelsőbb fóruma” – tette hozzá.

Kérdésünkre Őry Péter elárulta: Csáky Pál, a párt EP-képviselője jelezte, nem kíván versenybe szállni a jelöltségért, így az MKP jelöltjeinek száma háromra csökkent. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy a már korábban megnevezett jelöltek csoportja további nevekkel bővülhet.

Kiemelt feladatként kezelik az önkormányzati választásokat

Az MKP az Országos Tanács üléséről kiadott közleményében több időszerű szlovákiai belpolitikai kérdésben is ismerteti álláspontját. Többek között leszögezik: a párt a 2018-as év kiemelt feladatának tartja az őszi önkormányzati választásokat: olyan helyi érdekképviseletek biztosítására törekednek, „amelyek a magyar közösségek megmaradását helyezik előtérbe.”

Közleményében az MKP arra figyelmezteti a szlovák kormányt, hogy „a szlovákiai agráriumban és az élelmiszeriparban kialakult kedvezőtlen termelési feltételek és viszonyok kialakulásáért felelősséget kell vállalnia, és nem ignorálhatja tovább a gazdálkodók és termelők jogos követeléseit, akik immár a termőföldért és megélhetésükért is küzdenek.”

Új ambuláns ügyeleti központok: csak felelősséggel!

A dokumentumban az MKP felszólítja a kormányt, hogy felelősségteljesen álljon hozzá az új ambuláns ügyeleti központok létrehozása körül kialakult problémák megoldásához. „Megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a tervezett dél-szlovákiai központok alakulását, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberek 50-70 km-t utazzanak az orvosi ellátás okán” – írják.

A kormány újabb, populista indíttatású szociális csomagjáról szólva leszögezik: a javaslatcsomag „nem hoz rendszerszerű megoldást, csupán – a máig kivizsgálatlan, tragikus kettős gyilkosság óta – a rohamosan csökkenő pártpreferenciák növelésére szolgál.”

A nyugdíjkorhatár befagyasztását szavazatszerzésre használja a Smer

Hozzáteszik: a nyugdíjkorhatár befagyasztására irányuló "smeres" javaslatokat az MKP „komolytalannak tartja, az ilyen súlyos horderejű döntést nem lehet egymás túllicitálásával meghozni, és csupán szavazatszerzésre használni.”

Úgy vélik, hogy a közelmúltban bemutatott nemzeti oktatási és nevelési terv célkitűzései, noha pozitív irányúak, alapvető garanciák hiányában nehezen megvalósíthatók. „A pedagógusok társadalmi megbecsülése, illetve a bérek jelentős mértékű növelése módosíthatna a szakma és iskoláink jelenlegi állapotán, erre azonban most sincs kilátás. Úgy véljük, újfent olyan stratégiai tervezet született meg, amely nem oldja meg a szlovákiai oktatásügy gondjait” – olvasható a közleményben.

Húszéves jubileumát ünnepli az MKP

A közleményben megemlékeznek a párt 20. évfordulójáról is. „A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa büszkén tekint visszafelé, hiszen szinte napra pontosan 20 éve, 1998. június 21-én tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Koalíció Pártja, amely a rendszerváltást követően az első egységes magyar politikai érdekképviseleti szerv, tevékenységének köszönhetően is sikerült elősegíteni Szlovákia euroatlanti csatlakozását. Az MKP immár 20 éve az önálló magyar politikai érdekképviselet letéteményese, ami a párt működésének és irányultságának egyik alappillére” – olvasható a jubileum kapcsán a dokumentumban.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.