Szeptember elsején teljen meg a Klapka tér!
A szimpátiatüntetés szeptember elsején, délután fél háromkor kezdődik a Klapka téren. A szervezők a sajtón keresztül és közvetlenül is megszólították a nyilvánosságot. Remélik, hogy szeptember elsején, azaz csütörtökön 14:30 órakor megtelik a Klapka tér. „Remélhetőleg néhány száz ember eljön Révkomáromba az ország távolabbi régióiból is, hogy kifejezze egyetértését a kettős állampolgárság követelésével, ami Európa több országában elfogadott és bevett gyakorlat“ – mondta portálunknak Samu István, a Via Nova alelnöke. Aki nem tud eljönni és egyetért velük, azt arra kérik, írja alá a kettős állampolgárság visszaállításáért indított petíciót.
Az aláírásgyűjtés folytatódik a tüntetés idején is. „A résztvevők a helyszínen tájékozódhatnak a könnyített honosításról, és az ún. „matrica-kampány“ küldetéséről, céljáról is. Vagyis a révkomáromi szimpátiatüntetésen minden ügyes-bajos dolgunk napirendre kerül. Az érdeklődők ha óhajtják, magukkal is vihetik a Fontos vagy! matricákat, hogy lakóhelyükön megjelölhessék azokat a boltokat, intézményeket, ahol a magyar ügyfelek úgy érezhetik, ott fontosak, mert magyar nyelvű feliratokból is tájékozódhatnak“ – mondta Samu István.
A szeptember elsejei szimpátiatüntetésen szót kapnak a petíciós bizottság tagjai: Less Károly, az Egy Jobb Komáromért aktivistája, Samu István, a Via Nova alenöke és komáromi járási elnöke, továbbá a szervezet másik alelnöke Gubík László, és Berényi József, az MKP elnöke, akiket a magyar állampolgársággal kapcsolatos kiállásuk és közléseik miatt a belügyi tárca zaklat.
A nagygyűlésnek külföldi vendégei is lesznek, köztük Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, s a magyarországi szlovákság képviselői. A beszédek szüneteiben a Ghymes, Vadkerti Imre és Derzsi György szórakoztatja az egybegyűlteket. A műsorvezető Boldoghy Olivér, az Egy Jobb Komáromért aktivistája lesz.