Szélsőséges ifjak járőröznek a bősi menekülttábor közelében

hirek.sk 2015. október 23., 12:33
POZSONY. A belügyi tárcát és a rendőrséget sem zavarja az, hogy a bősi menekülttábor közelében a "Szlovák Honvédők" (Slovenskí branci) elnevezésű szélsőséges szervezet ifjú tagjai járőröznek.

A belügyminisztérium által szélsőségesnek tartott szervezet korábban azzal keltett feltűnést, hogy tagjai az iskolákban lőni tanították a gyerekeket. „Az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk sincs a menekülttábor területén. Fölösleges provokációról van szó, amit meg kellene akadályozni a rendőrségnek“ – véli Jaroslav Naï biztonsági elemző.

A rendőrség annak ellenére nem avatkozott be, hogy a tábor környékén már észlelte e fiatalok mozgását. „Mivel semmiféle jogellenes dolgot nem követtek el, ezért a rendőrségnek nem kell közbelépnie“ - mondta Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A belügyi tárca a sajtó kérdéseit azzal hárította el, hogy a tábor védelmét az osztrák fél saját biztonsági szolgálatával biztosítja. Az osztrák illetékesek azonban nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban. Naï úgy gondolja, hogy a rendőrségnek határozottabban kellene fellépnie a szélsőségesek ellen.  

A rendőrség  2014-ben a Szlovák Honvédők (Slovenskí branci) 16 csapatát tartotta nyilván, a szervezetnek hozzávetőleg 130 tagja van. A tanfelügyelet október 12-én tette közzé a nyitraludányi (Ludanice) és a pereszlényi (Prese¾any) iskolában végzett vizsgálatai eredményeit, azokban ugyanis a fiatalok honvédelmi kiképzést tartottak, amelyekkel szemben kételyek merültek fel. Más szélsőséges csoportosulásokhoz hasonlóan ez a csoport is meglovagolta a menekülttémát – nyilatkozta Daniel Milo, a belügyminisztérium  extrémizmussal foglalkozó szakértője. Az ellenőrizetlen félkatonai tömörülések létét biztonsági kockázatnak nevezte.

„Bárki is védje az objektumot, ha a civil szervezetekhez hasonlóan nem áll szándékukban segíteni a menekülteknek, akkor nincs okuk az ottmaradásra“ - állítja Milo. Meggyőződése, hogy a szélsőségesek így akartak villogni saját szurkolótáboruk előtt. A csoport tagjai "honvédőkként" igyekeznek babérokhoz jutni. Egyenruhában, fegyverzetben gyakorlatoznak, és segítenek természeti katasztrófák esetén. Az egyik volt tagjuk, Martin Keprta a Kelet-Ukrajnában harcoló orosz szeparatistákhoz szegődött.

A rendőrség a csoportosulással az extrémizmusról szóló tavalyi jelentésében is foglalkozik. Megállapította, hogy a csoportosulás főként honvédelmi-sporttáborok szervezésével és új alakulatok létesítésével igyekszik új, nacionalista beállítottságú tagokat toborozni. A fiatalokat azzal is magukhoz vonzzák, hogy speciális egységeik zárt termekben gyakorlatoznak, továbbá a természetben való túlélést és a partizánharci módszereket is megtanulják. A menekülttéma által láthatóbbá válnak, ám óvatosan nyilatkoznak, hogy ne tartsák őket szélsőségeseknek. A problémát az jelenti, hogy a hagyományos biztonsági alakulatokat próbálják meg helyettesíteni – állítja Milo.

Nemrég ellátogattak az államhatárra, s az ott készülő fényképeiket közzétéve hangoztatták: hajlandóak lennének beavatkozni, ha szükség lenne rájuk. „Kijelentéseik mérsékeltek, de kérdéses, hogy mit is tenne az csapat a határon átlépő menekültekkel“ - fogalmazott Milo.

Az említett iskolai lövészetoktatás miatt az oktatási tárca kiküldte felügyeletét az érintett intézményekbe. A vizsgálat végeredménye szerint az iskolaigazgatók hibáztak akkor, amikor a rájuk bízott gyerekek közelébe engedték a csoport tagjait. „Veszélyeztették a tanulók egészséges fejlődését és a történelmi tudatuk formálódását“ – olvasható Viera Kalmárová  iskolai felügyelő értékelésében.

Forrás: Sme.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS