2011. augusztus 24., 15:16

Székházbotrány - Egy „kristálytiszta ügy”

POZSONY. A kassai adószékház ügye A-tól Z-ig kristálytiszta Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke szerint. A kormányülést követően Dzurinda mintha még büszke is lett volna az ügylet lebonyolítására.
Az ügy előzményei dióhéjban: az adóigazgatóság a Nitra Investtel kötött székházbérleti szerződést Kassán. A bérbeadó a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió ( SDKÚ) nyitrai elnökének, Ondrej Šèurkának a cége. Egyetlen indulóként a megismételt ajánlattételi versenyben nyerte el az üzletet. Dzurinda ma hangsúlyozottan kiemelte: nem hozhat előnyt, de hátrányt sem az üzleti világban, ha valaki tagja valamelyik politikai pártnak. Elmondása szerint „a becsületesség és tisztesség jele, hogy pártunk tagja nyíltan vállalta, hogy egy tiszta, átlátható versenyben elindul.”

Az adóigazgatóság eljárását nem látja ennyire tisztességesnek és kristálytisztának két, ennek megítélésére hivatott civil szervezet. Miként arról portálunkon korábban már beszámoltunk,  a Fair Play Szövetség, és a Transparency International azt ajánlotta az adóigazgatóságnak, ne kössön szerződést, hanem semmisítse meg a pályázatot. Vizsgálatuk szerint a Nitra Invest versenyelőnnyel indult, mert az ajánlattételi pályázat feltételeit eleve úgy szabta meg a hatóság, hogy annak csak Šèurka cége tudott megfelelni. Más pályázóknak esélyük sem volt.

Dzurinda szerint mindenkinek joga van a saját véleményhez. Szerinte fontos, hogy a pénzügyminisztérium tanulmányozta a civil észrevételeket,  némelyikkel egyet értett, másokkal nem. De az élet már csak ilyen – mondta az SDKU elnöke. „Örömmel és megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a tárca kellő figyelmet szentelt a kérdésnek, és véleményét nyilvánosságra hozta” - szögezte le, majd hozzáfűzte: egyetlen civil szervezet sem képzelheti, hogy mindenhez egyformán ért. Arra a kérdésre, szerinte rendben volt-e  a verseny, Dzurinda azt felelte: nnek megítélése nem az ő asztala, ő ugyanis külügyminiszter, nem pénzügyminiszter. Abban viszont biztos, hogy a történet kristálytiszta, ahogyan azt Ivan Mikloš pénzügyminiszter állítja.

„Én százszázalékosan hiszek Mikloš kollégámnak” – hangoztatta az SDKU elnöke.  Dzurinda leszögezte: ez a kormány jól,  tisztességesen és konkrét kritériumok alapján hoz döntéseket. Ebben csak azok kételkednek, azok teszik fel újra meg újra a már megválaszolt kérdéseket, akikben előítélet él az SDKÚ-al szemben - állapította meg a pártelnök.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.