Számvevőszék: nem ellenőrizhetjük Kiska repülőútjait

Karol Mitrík úgy fogalmazott: az államfő napi 24 órán át államfő. „Õ az elnök, mi nem látunk bele a programjába, s jogunk sincs annak korrigálására“ – fejtette ki Mitrík Kiska elnök Pozsony és Poprád közti repülőútjai kapcsán.
Az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnöke elmondta: Robert Kaliòák belügyminiszter már neki is felajánlotta a kormány repülőgépének használatát. „Azokra az esetekre vonatkozna, ha Kassára mennénk tanácskozni, mert nem akarnánk az ottani embereiket Pozsonyba hívni. Ilyenkor nem kellene három autóval mennünk. Eddig azonban nem éltünk ezzel az ajánlattal, és ezt nem is tervezzük” – hangsúlyozta Mitrík.
Andrej Kiska köztársasági elnök Robert Kaliòák múlt heti tájékoztatása szerint saját kérésére összesen 319 alkalommal repült a kormánygéppel Pozsony és Kassa között, s ezek az utak nem függtek össze tisztsége ellátásával. A belügyminiszter múlt héten a parlamenti képviselőket arról is tájékoztatta, hogy ezek az utak összesen 789 525 euróba kerültek, s ezt az összeget nem az elnöki hivatal fizette. Ráadásul ezen utakon kívül Kiska Kaliòák tájékoztatása szerint a belügyi tárca gépével hétszer Kassa és Poprád között is repült, s ezek az útjai szintén nem függtek össze a tisztsége ellátásával. A miniszter beszámolója szerint Kiska a kormány gépével tette meg magánjellegű repülőútjai 70 százalékát.
A parlamenti képviselők ezen a héten határoznak majd arról a határozatjavaslatról, amelyben Andrej Kiskát arra kérnék, hogy a belügyi tárca repülőgépeit csak a tisztsége ellátásával összefüggő utak során használja. A határozatot a plénumülés során Anton Hrnko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselője terjesztette be, s azt rajta kívül Martin Nemky (Smer-SD) és Jakab Elemér (Most-Híd) is aláírta.
Kiska korábban úgy reagált, hogy a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal szerint nincs különbség az államfő magánjellegű és szolgálati útjai között, mivel ő napi 24 órán át elnök, s ezért őt egész idő alatt védelmezni kell. A hivatal ajánlotta neki, hogy a magángépek helyett inkább a belügyi tárca gépeit vegye igénybe. „A belügyminiszter személyesen kért arra, hogy ezeket a gépeket használjam. Sajnálatos, hogy a belügyminiszter újból hazudik, ahogy az is, hogy éppen egy ilyen ember tölti be ezt a fontos tisztséget” – fogalmazott múlt héten az államfő. Tegnap pedig jelezte, korlátozza a kormány flottájával való közlekedést. „Tiszteletben tartom a belügyminiszter kérését, mint ahogy azt államfői tevékenységem kezdetén is tettem, és igénybe vettem a kormányflotta szolgáltatásait. Most újra tiszteletben tartom, korlátozom a kormányflotta igénybe vételét” – mondta.