2017. március 24., 10:25

Szakértők szerint mindkét módszerrel eltörölhetőek a meèiari amnesztiák

POZSONY. Szakértők szerint mindkét, a kormány, illetve az ellenzék vázolta módszerrel eltörölhetőek a meèiari amnesztiák. Erről jogászok tanácskoztak képviselőkkel egy, a parlamentben tartott konferencián.
201703240905060.NRSR_5-2.jpg

„Egy egyedülálló kísérletbe vágunk, amelynek eredményeként eltörlésre kerül az amnesztia és az azzal összefüggésben álló döntések. Ez a parlament hatalmának markáns kiterjesztését jelenti. Ha ezt meg akarjuk tenni, akkor alkotmányba kell foglalnunk” – közölte Juraj Babjak bíró a kormánykoalíciós javaslatban foglalt megoldással kapcsolatban, amelyet elfogadhatónak tart.

Elmondása szerint a módosítások tulajdonképpen ún. látszólagos visszaható hatályt eredményeznek, amely szerinte bizonyos körülmények között megengedhető. „A parlament megerősíti hatalmát, a másik oldalon viszont korlátoznia is kell magát” – tette hozzá Babjak, megjegyezve, hogy azt is meg kell mondania, hogy milyen feltételek mellett. „Például, hogy a parlament eltörölheti az amnesztiákat, ha sérültek egy demokratikus vagy jogállam alapelvei” – fejtette ki hozzáfűzve, hogy a döntőbíró is fontos szerepet játszik a kérdésben.

Alapvető struktúráját tekintve a meèiari amnesztiák eltörlését célzó kormányzati javaslat Babjak szerint elfogadható. „Bizonyos részleteken dolgozni kell még, de az alapelveket tekintve szerintem elfogadható” – mondta.

Peter Kubina jogász a kormányzati és az ellenzéki javaslatot egyaránt kivitelezhetőnek tartja. Szerinte az ellenzéki egyszerűbb, s ő maga éppen ezt a megoldást választaná. Rámutatott, a parlament az egyetlen alkotmányozó hatalom, tehát jogában áll elfogadni és módosítani az alkotmányt, illetve az alkotmánytörvényeket. Ezért aztán nem látja okát annak, hogy egy ilyen lépést az Alkotmánybíróság újfent felülvizsgáljon.

„Jelenlegi állapotában az alkotmánytörvény nem esik további alkotmánybírósági vizsgálat alá” – jegyezte meg Kubina hozzátéve, hogy az alkotmányozó hatalom a legfelsőbb az országban. „Úgyszólván bármit megtehet, bár nem minden, amit megtesz, demokratikus. Technikailag mindent megtehet” – magyarázta miért törölheti a parlament mindössze egy alkotmánytörvény meghozásával a meèiari amnesztiákat. A koalíciós megoldást bonyolultabbnak nevezte. Nem hiszi ugyanis, hogy az Alkotmánybíróságot olyan módon be kellene vonni a megoldásba, amint azt a kabinet javasolja.

Az Alkotmánybíróságról Viera Mrázová volt alkotmánybíró is említést tesz, felvetve a kérdést, mit lehet tenni abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság véget vet az eljárásnak.

Peter Kresák alkotmányjogász, a Most-Híd képviselője nem lát kockázatot. „Semmiféle problémát nem látunk” – mondta, majd a koalíciós megoldás forgatókönyvét ecsetelte. Az amnesztiák és az elnöki kegyelmek eltörléséhez szükséges jogköri felhatalmazást adnak a parlamentnek, 90 képviselői szavazat mellett elfogadásra kerül az amnesztiák és a kegyelmek eltörlését előirányzó döntés, amely a törvénytárban történő megjelenését követően hatályba lép. Ezt követően kezdetét veszi az alkotmánybírósági eljárás, amely felülvizsgálja, hogy a határozat összeegyeztethető-e a Szlovák Köztársaság Alkotmányával. Az Alkotmánybíróság 2 hónapon belül hivatott dönteni. Kresák szerint háromféle eredmény születhet. Az Alkotmánybíróság jóváhagyhatja a parlament határozatát, vagyis az érvényes és hatályos marad. Úgy is dönthet, hogy a határozat alkotmányba ütköző, miáltal a határozat semmissé lesz. „Míg a harmadik lehetőség az, amikor bizonyos kételyek merülnek fel, hogy az Alkotmánybíróság nem képes 60 napon belül döntést hozni” – magyarázta Kresák.

Egy ilyen forgatókönyv szerinte azt jelenti majd, hogy az eljárásnak vége szakad, s az Alkotmánybíróság ezzel a kérdéssel többé már nem foglalkozhat, s a kérdés a jövőben sem nyitható meg újra. „Egy ilyen eredmény azt jelentené, hogy a parlament érvényes és hatályos döntése továbbra is életben marad és tovább működik” – magyarázta. Kubina szerint a „törvények alkotmányosságának vélelme” csökkenti a koalíciós megoldási javaslat zátonyra futásának esélyeit.

Megosztás