Szakértők: minden pártnak kötelessége a választási program
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nem létező választási programjáért sorra kapja a kritikákat a civil szervezetektől, a szakértőktől és a sajtótól is, ám három héttel a választások előtt Robert Fico pártja végre megmozdult. Eddig ugyanis a kormánypárt választási programja belefért öt mondatba, a párt tagjai állították, hogy választási programjuk azonos az úgynevezett harmadik szociális csomaggal.
Mindez mától vélhetően megváltozik. A Smer-SD ugyanis a mai napra gyorsan összehívott egy programalkotó közgyűlést Besztercebányára. A párt szóvivője, ¼ubica Konèalová állítása szerint itt kívánják bemutatni a Smer-SD programjának prioritásait.
Ján Baránek, a Polis ügynökség politikai elemzőjének véleménye szerint a kormánypártnak „kutyakötelessége”, hogy teljes értékű választási programja legyen, „még akkor is, ha azt a közönséges választók csak ritkán olvassák el”. Baránek ugyanakkor azt gondolja, hogy a Smer-SD stratégiaváltását éppen az említett bírálat váltotta ki. Ellenben a népszerűségvesztés tényét nem hozná összefüggésbe az említett lépéssel.
„Egy standard politikai pártnak egyszerűen kell, hogy legyen választási programja, még akkor is, ha csupán ketten olvassák” – hangsúlyozza a Polis ügynökség szakértője.
Tomáš Koziak politológus is azt mondja, meglepőnek tartja, hogy a kormányzó Smer-SD mindezidáig de facto nem rendelkezett választási programmal. „Ez legalábbis különös és fura” – jelentette ki. „Jogosan vált kritika tárgyává. Jó, hogy végre ráébredtek erre” – jegyezte meg Koziak.