2016. december 21., 11:31

Szakértők: már nem tudjuk meggátolni az újabb támadásokat

BERLIN. A berlini gázolás nem számít meglepetésnek, a további hasonlók megakadályozására pedig már késő – vélekednek szlovák elemzők és szakemberek, akik úgy vélik, a hétfő esti berlini támadáshoz hasonlókra jövőre is számítani lehet.
201612211109410.berl01.jpg

Jaroslav Naï biztonsági elemző úgy véli, „egy németországi terrortámadásra az elemzők, valamint a rendőrség és a titkosszolgálatok képviselői is számítottak”. Ján Baránek politológus szerint azt sem lehet kizárni, hogy az ünnepek alatt további támadásokat sem lehet kizárni. „Ha az iszlamisták valamint értésünkre akarnak adni, nem zárható ki, hogy valami ilyesmire sor kerül, hisz karácsony a második legnagyobb keresztény ünnep” – fejtette ki, ugyanakkor hangsúlyozta, senki sem tudhatja, hogy erre valóban sor kerül-e.

Baránek nem tudja, hogy a támadások fokozódnak-e, de nincsenek kétségei afelől, hogy megismétlődnek majd. „Ez a harc az Európai Unióba tolódott át, ahogy azt ez évben is láthattuk. Biztosan számíthatunk valami ilyesmire" – mondta  a szakértő.

Nincs megoldás

Milan Žitny elemző úgy véli, hogy az ilyen típusú támadásra jelenleg semmiféle megoldás, megelőző intézkedés nincs, főleg a világpolitikai viszonyok jelenlegi állapota és a gyenge európai politikai elit miatt. „A nyugat hasonlóképpen viselkedik a terrorizmussal szemben, mint az orvostudomány terén. Nem igyekszik a problémák gyökereiig ásni és azokat megsemmisíteni, ehelyett csak a tüneteket nyomja el” – fejtette ki Žitný.

Hasonlóan vélekedik Baránek is, aki szerint most már késő van. Szerinte a jó megoldás az lehet, hogy nem engednek be további menekülteket. „Bár már ez is mindegy, hiszen hatalmas tömegben vannak itt. Nyilvánvaló, hogy köztük esetleges támadók is akadnak" – jegyezte meg, feltéve a kérdést, hogyan akarjuk felvenni mindezzel a küzdelmet. „Be akarjuk szüntetni a karácsonyi vásárokat? Be akarjuk szüntetni a koncerteket? Ez egyszerűen lehetetlen” – hangsúlyozta, hozzátéve: most a nyomozókon és a biztonsági alakulatokon a sor, de nehéz dolguk lesz.

Žitný rámutatott, hogy amint a terrortámadások viszonylatában nem létezik zéró kockázat, úgy abszolút biztonság sem létezik, nincsenek olyan abszolút intézkedések, amelyekkel el lehetne érni a zéró kockázatot.

Ami Szlovákiát illeti, Žitný megjegyezte, Robert Kaliòák belügyminiszter növelni akarja a rendőrök számát a bevásárlóközpontokban, karácsonyi vásárokban. „Ez a berlini támadás nélkül is érthető és ésszerű intézkedés, sőt, anélkül is, hogy a belügyi tárca információkkal rendelkezne valamilyen valós veszélyről. Természetesen ez nem teremti meg a százszázalékos biztonságot” – szögezte le.

Nem vagyunk elsődleges célpont

Naï nem gondolja azt, hogy Szlovákia a terroristák elsődleges célpontja lenne. „A támadás veszélye nálunk viszonylag alacsony, de nem zárható ki. Az embereknek figyelmesen és felelősségteljesen kell viselkedniük” – tanácsolja a szakértő, hozzátéve: nem gondolja, hogy a németországi támadás után alapvető ellenintézkedéseket kellene foganatosítani. Szerinte jobb lenne, ha bevezetnék a „rendszerszintű hozzáférést a megfelelő fizikai és mentális tréningekhez, mindezt a megfelelő felszereléssel”. Ugyanakkor Naï attól tart, hogy e téren Szlovákia még nagyon le van maradva.

Megosztás