Szakértők: Kaliòáknak mennie kell!

Bár a múlt héten a Robert Kaliòák belügyminiszterrel szembeni parlamenti bizalmatlansági szavazás során az ellenzék a rövidebbet húzta, a napokban a Filip Rybaniè, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselőjének, Jozef Rajtárnak az asszisztense által közzétett információk alapján már kevésbé biztos, hogy továbbra is a miniszteri székben marad. A Hospodárske noviny gazdasági-közéleti napilap értesülései szerint az ellenzék legszívesebben nemcsak Kaliòákot, hanem az egész kormányt menesztené. Ezért helyénvaló a kérdés: három hónap után, éppen Szlovákia uniós elnöksége küszöbén befejezi tevékenységét az új kabinet?
A lap által megkérdezett szakemberek hat forgatókönyvet tartanak elképzelhetőnek.
1. Kaliòák a posztján marad
Több politológus szerint is előfordulhat, hogy semmi sem történik, s a – talán Szlovákia történetének egyik legnagyobb botránya – pár hét alatt elcsitul. Ezt a változatot az indokolná, hogy Kaliòák az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) „erős emberei”, csúcspolitikusai közé tartozik. „Fico eddig minden nyilvánosságra kerülő információk miatti botrány, illetve leváltási kísérlet során megvédte őt” – mutatott rá Grigorij Mesežnikov, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) vezetője.
Ráadásul maga a kormányfő is Bašternáktól bérel egy luxuslakást a Bonaparte-komplexumban. „Mindketten benne vannak az ügyben. Valószínű, hogy kölcsönösen védik egymást“ – véli Samuel Abrahám politológus. Hasonló lojalitást mutatnak az Irány-Szociáldemokrácia koalíciós partnerei is. Például Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a hét végén a sajtónak azt üzente, az általa megtekintett dokumentumok nem bizonyítják a Robert Kaliòák ellen felhozott vádakat.
Tomáš Koziak politológus szerint nagy szerepet játszik a közvélemény nyomásgyakorlása is. Fico kormányfő eközben arról ismert, hogy érzékelni tudja a közvélemény hangulatát, amire reagál is – jegyezte meg a politológus. „Amíg a közvélemény nyomása nem lesz elég erős, semmi sem történik, Kaliòák a tisztségében marad“ – véli Koziak.
2. Kaliòák önként távozik a posztjáról
A szakemberek a fent kifejtettek ellenére azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Robert Kaliòák távozik majd a belügyminiszteri székből. „A botrány már olyan méretet öltött, amely egyre inkább arról tanúskodik, ki kell vizsgálni a hátteret, ami a jelenlegi feltételek között lehetetlen“ – mondta Mesežnikov. Hozzátette: a koalíciós partnerek Robert Ficótól követelhetnek egy olyan megoldást, amely segítené a kormánykoalíció megmaradását.
Ugyanakkor kérdéses, hogy Kaliòák, a Smer-SD egyik legbefolyásosabb politikusa Pavol Paška példáját követve önként távozik-e. „Nem tartom valószínűnek, hogy visszalépne. Erősebb, mint amilyen Paška volt. Ráadásul ezzel elismerné a saját hibáját, ami hosszú távú következményekkel járna“ – egészítette ki az elmondottakat Ján Baránek, a Polis közvélemény-kutató ügynökség vezetője és politikai elemzője.
3. Fico úgy dönt, leváltja Kaliòákot
Mesežnikov szerint, ha a belügyminiszternek felső utasításra kellene távoznia, az – erős pozíciója miatt – problémákat okozna az Irány-Szociáldemokrácián belül. Hasonlóan vélekedik Baránek is. „Nem feltételezem, hogy a kormányfő ezt az utat választaná. Akkor el kellene mennie a leváltási javaslattal az államfőhöz. Ez esetben fennáll a veszély, hogy a Smerben háború robbanna ki. Akkor ugyanis a párt a nyilvánosság elé kiteregetné a szennyesét, ami végső soron a Smer-SD likvidálásához vezethetne” – fejtette ki.
Másrészt a szakemberek arra is rámutattak, hogy a Smer-SD már nem egyedül kormányoz. Tehát sok minden a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), a Most-Hídtól és a Hálótól (Sie) függ. „Előfordulhat, hogy Kaliòák a koalíciós partnerek kérésére lesz kénytelen távozni. Ha feltételül szabják: vagy Kaliòák távozik, vagy mi“ – mondta Koziak.
Mint megjegyezte, a véleménykülönbségek miatt pártszakadás következhet be a Most-Hídban és a Hálóban is. Például kíváncsian vár František Šebej (Most-Híd) és Lucia Žitòanská (Most-Híd) vagy Radoslav Procházka, a Háló elnökének véleményére, akik eddig a hasonló korrupciós ügyek legnagyobb bírálói közé tartoztak. A szakemberek szerint kulcsfontosságú lehet az, hogy most felsorakoznak-e Kaliòák mögé, vagy inkább a fejét követelik.
4. A kormány megbukik, előre hozott választások következnek
A szakemberek véleménye szerint ez a lehetőség az előző háromnál kevésbé valószínű, amit több dolog is indokol, például Szlovákia két hét múlva kezdődő uniós elnöksége vagy a koalíciós pártok azon igyekezet, hogy a lehető legtovább kormányozhassanak. A Háló számára a kormány bukása a legutóbbi felmérések szerint a parlamenti kapuk bezáródását jelentené. További ellenérv, hogy a kabinet bukása a szélsőséges pártok szavazatainak számát növelné.
5. A kormány megbukik, az SaS vezetésével új kabinet alakul
Samuel Abrahám politológus nagyon kis esélyt ad annak a változatnak, hogy a kormány bukása után az SaS alakítana kormányt. Mások is hasonló véleményen vannak. „Nem hagyják eddig fajulni az ügyet. Ehhez a kormányfőnek kellene távoznia, amire szerintem nem kerül sor. Nemrég ugyanis azt mondta, hogy tele van energiával, és olyan új nagy kihívások várnak rá, mint az uniós elnökség“ – tette hozzá Mesežnikov.
6. A kormány megbukik, a pártok képtelenek megegyezni, Kiska hivatalnokkormányt nevez ki
Ha Szlovákia uniós elnöksége idején mégis a kormány bukására kerülne sor, akkor Andrej Kiska köztársasági elnök hivatalnokkormány megalakítására kérhet fel valakit. Ján Baránek politikai elemző azonban hangsúlyozza, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. „Nem tudom elképzelni, hogy hirtelen összeáll egy olyan hivatalnokkormány, amely ilyen rövid idő alatt képes lenne magára vállalni az összes agendát. Ráadásul az elnökség már két hét múlva kezdődik“ – fejtette ki. Ennek a változatnak sem kellene azonban feltétlenül kudarccal végződnie, hisz a csehek is hasonló feltételek között élték át az uniós elnökséget.