2017. augusztus 24., 13:16

Szakértő: az EU tele van dzsihadistákkal

POZSONY. Hihetetlenül meggyengült az Európai Uniót a terrorizmussal szemben védelmező „biztonsági immunrendszer” – jelentette ki Juraj Zábojník biztonságpolitikai szakértő.
201708241116260.bizt01.jpg

„Ezt az Európai Unió fejlett országai egyes politikusainak érthetetlen döntései okozták, amelyek megdöbbentőek is voltak. Ma nyíltan leszögezhetjük, hogy kukacos az alma. Az EU tele van dzsihadistákkal, és azok, akikből hamarosan öngyilkos merénylők lesznek, úgy áramlanak ide, mint diákok a külföldi szakmai gyakorlatra” – fogalmazott Juraj Zábojník.

A biztonságpolitikai szakértő szerint ma már irreleváns fokozott biztonsági intézkedésekről és azok hozadékáról beszélni. „Lehetőségünk volt látni a nagy-britanniai, németországi és franciaországi, belgiumi, illetve legutóbb a spanyolországi támadásmodelleken azt, hogy a biztonsági alakulatok ezen alattomos stílus esetén csak a másodhegedűs szerepét játszhatják. Még akkor is, ha le kell szögezni, hogy a spanyol biztonsági alakulatok bravúrosan állták a sarat a támadók azonosítása és elfogása során, valamint a támadás tervezési és előkészítési fázisa alatt, de nem tudták megakadályozni magát a támadást. Ebben rejlik a probléma, amivel Európa még hosszú ideig küszködni fog. A közeg egyszerűen átláthatatlan, a több ezer esetleges támadót lehetetlen teljes ellenőrzés alatt tartani. Szükséges a gyanús embereket érintő jogszabályok módosítása, a tettek mezejére kell lépni” – hangsúlyozta az elemző.

Nőtt a terrorkészültség foka

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, Szlovákiában szerdán 14.00 órától másodfokú terrorkészültség van érvényben. Ez azt jelenti, hogy bár kicsi a valószínűsége annak, hogy Szlovákiában terrortámadást követnek el, az azonban teljesen nem zárható ki.

„Szlovákia irányába nem olyan relevánsak ezek az információk, hogy azt mondhatnánk, valamiféle közvetlen veszélyben vagyunk“ – mondta el Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány.

Ugyanakkor hozzáfűzte, a közeljövőben az országban több olyan kulturális, sport- és társadalmi rendezvényt tartanak, amelyekre sok embert várnak. Konkrétan a szlovák nemzeti felkelés évfordulóját, az alkotmány napját és a szliácsi repülőnapokat említette. „Olyan időszak van előttünk, amikor azt mondjuk, még óvatosabbnak kell lennünk, mint amilyenek általában szoktunk lenni“ – hangsúlyozta Gašpar.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.