Szakemberek vizsgálják a pozsonypüspöki szemétlerakó hatását a talajvízre
A Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet szakemberei vizsgálják a Pozsonypüspöki határában fekvő illegális hulladéklerakó hatását a csallóközi talajvíz minőségére.

A Környezetvédelmi Minisztérium 40 000 eurót különített el erre a célra, a furatokat október közepétől kezdik telepíteni a szemétlerakó mellett. Erről Sólymos László környezetvédelmi miniszter számolt be szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: szigorítana a vonatkozó jogszabályon, hogy ne fordulhassanak elő hasonló esetek.
„Szlovákiában már nem lesz kifizetődőbb megsérteni a környezetvédelmi törvényeket, mint betartani a játékszabályokat. Konkrét lépéseket teszünk a jogszabályok érvényesítése érdekében. Hamarosan tájékoztatunk róluk” - mondta Sólymos.
Szerinte jelenleg a legfőbb probléma a törvény betartatása. „Nem normális az, hogy látjuk, hogy valami történik, tiltásokat és korlátozásokat vezetünk be, és mégis ugyanúgy folyik tovább” – tette hozzá a tárcavezető. Ezzel összefüggésben tárgyalásokat kezdett Denisa Saková belügyminiszterrel.
A talajvíz minőségét a szemétlerakó mellett korábban meg akarta vizsgálni a Pozsonyi Vízügyi Társaság is. Erre a pozsonyi Járási Hivatal kérte fel a társaságot. A rendőrök által kísért földmérők először idén júniusban látogattak el a helyszínre. Sólymos azt állítja, hogy nem tudott erről az ellenőrzésről. Úgy véli viszont, hogy a Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet részvétele garantálja, hogy a minisztérium világos képet tud alkotni a lehetséges veszélyről.
A szemétlerakó a szomszédos Vassal EKO céggel hozható összefüggésbe, amely azonban elhatárolódik tőle. Bár a hulladéklerakó nem a vállalathoz tartozó területen van, a cég mégis vállalta, hogy legkésőbb 2021-ig eltakarítja azt, mivel a helyén egy hulladék-újrafeldolgozó központot akar létesíteni. A pozsonyi Járási Hivatal állásfoglalása ugyanakkor rámutat, hogy a hulladéklerakó azután keletkezett, hogy a Vassal EKO megkezdte a működését a környéken, amit a hivatal szerint a műholdas felvételek és az ortofotó-térképek is bizonyítanak.
