Szabadlábon a hírhedt fekália-fantom

Pavel Macko (51) tábornok fiát november végén garázdaság miatt vette őrizetbe a rendőrség - tájékoztatott a Markíza televízió, s az ügyészség rendelkezésére álló szakvélemények szerint a fiatalember beszámítható volt. A járásbíró már május végén szabadlábra helyezte, az ügyész azonban megfellebbezte a döntést. A Markíza információi szerint végül június 16-án került feltételes szabadlábra. A feltételeket szigorúan be kell tartania.
"A fogvatartás túlságosan szigorú intézkedés, a Pozsonyi Kerületi Bíróság (KS v Bratislave) ezért módosította a járásbíróság döntését, s két intézkedéssel bővítette. Az egyik, hogy a nevezettnek pszichoterápiára kell járnia, vagy pszichológiai tanácsadáson kell részt vennie" - nyilatkozta a Markíza televíziónak Pavol Adamèiak a bíróság szóvivője. Martin jó időre elbúcsúzhat a poharazgatástól, ugyanis az alkoholfogyasztás számára szigorúan tilos, s rendszeresen látogatnia kell a próbaidősek számára kijelölt kommunikációs tisztet is. S a fantom áldozatai is "fellélegezhetnek", ugyanis a nevezett 100 méternél közelebb nem mehet hozzájuk. "A döntést a bíróság az elkövető eddigi feddhetetlenségével, az állandó munkaviszonnyal és a vétség miatt eddig fogságban letöltött idővel indokolta" - zárta le a témát Adamèiak.