2014. július 28., 18:33

Sulíkék a házszabály módosítását tervezik

POZSONY. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) a parlament házsabályát szeretné módosítani azzal a céllal, hogy az európai parlamenti képviselők szerepelhessenek a plénumban. Ezt Richard Sulík EP-kéviselő, a SaS elnöke nyilatkozta.

Sulík ezzel Pavol Paškának (Smer-SD), a parlament elnökének az elutasító álláspontjára reagált, mert Paška 11 EP-képviselő kérését - szlovák parlamentbeli szereplését utasította el.

A levelet, amelyet a parlament elnökének küldtek, Boris Zalán és Monika Smolkován kívül (mindketten Smer-SD) mindegyik EP-képviselő aláírta.

„Most nem sikerült. Néhány hónap múlva törvényhozási kezdeményezést terjesztünk elő a házszabály megváltoztatásának céljával. Minden párt támogatását keresni fogom, amelyek képviseltetik magukat az Európai Parlamentben. Flašíková-Beòová asszony egyértelműen kifejtette a véleményét, nem tudom, vajon támogatja-e majd őt a Smer-SD. A többi párt szerintem csatlakozni fog” – fogalmazott Sulík.

Figyelmeztetett arra is, hogy a szlovák közvéleménynek elég kevés információja van az EP-képviselők munkájáról, és nem mutat nagy érdeklődést az európai témák iránt a sajtó sem.

„Szlovákiában rekord szintű alacsony részvétel volt az európai parlamenti választásokon. Ha az EP-képviselőknek több lehetőségük lenne a közvélemény és a szlovák parlament képviselőinek tájékoztatására, ha elmondhatnák a véleményüket, ez segíthetné a választásokon való részvétel növekedését” – mondta az SaS elnöke.

Sulík személy szerint azt a műszaki megoldást választaná, amely minden EP-képviselőnek egy választási ciklusban egy órányi felszólalást engedélyezne a Nemzeti Tanács plénumában is. „Hányszor és milyen alkalomból használja fel a képviselő ezt az időt, az az ő ügye” – mondta.

Sulík nem ért egyet azzal a véleménnyel, amely szerint elegendő, ha az EP-kévpiselők az európai ügyekkel foglalkozó bizottságban szerepelhetnek a szlovák parlamentben. „Az Európai Bizottság mindig hét közben ülésezik, kedden, szerdán és csütörtökön. Akkor az EP-képviselők Brüsszelben vagy Strassbourgban vannak. A másik szempont pedig az, hogy az európai ügyekkel foglakozó bizottság ülései iránt a sajtó és a közvélemény érdeklődése is jóval kisebb, mint a plénum ülései iránt” – mondta.

Megosztás