Sulík: Procházka elvesztette az erkölcsi jogot a jobboldal vezetésére
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke arra a napokban nyilvánosságra került hangfelvételre reagált, amelyen Radoslav Procházka és Igor Matoviè arról beszél, hogyan lehet nem átlátható módon finanszírozni a köztársaságielnök-választási kampányt.
„Úgy gondolom, a hangfelvétel valódi, és nem célzatosan vágták össze. Szomorú történetnek tartom ezt a dolgot. Mi néhány héttel ezelőtt felszólítottuk Procházka urat, hogy kielégítő módon válaszoljon a kampány finanszírozásával kapcsolatos kérdésekre, ő azonban ennek nem tett eleget” – mondta Richard Sulík.
A hangfelvételt Matoviè készítette. Procházka bevallotta, hogy a felvételen az ő hangja hallható, hangsúlyozta azonban, hogy az anyag egyes részeit céltudatosan vágták össze. A hangfelvétel szereplői több témáról beszélnek, ezek közül az első az apróhirdetés fizetésének módja. „A nő a te csapatodból azt mondta, tudtok úgy fizetni, hogy a felét hivatalosan, a másik felét pedig nem hivatalosan. Te mondd meg, mennyit akarsz, és hogyan szeretnéd!” – mondja Matoviè. „Fele-fele” – válaszol a Procházkának tulajdonított hang megjegyezvén, hogy ilyen mennyiségű apróhirdetést nem lehet ellenőrizni.
A hangfelvétel Procházka kampányának teljes költségével is foglalkozik. Az összeget Procházka hangja először 600 ezer euróra becsli, később fél millió euróra korrigálja. A politikus viszont hivatalosan csak 250 ezer euró költséget vallott be. Procházka később azt mondta, hogy csak felületes és nagyon pontatlan becslésről volt szó, ami később nem igazolódott be, mert elfogyott a pénze.
Jaromír Èižnár főügyész már június elején utasítást adott arra, hogy a Legfőbb Ügyészség vizsgálja meg a sajtóban megjelent információkat Radoslav Procházka kampányával kapcsolatban. „A Legfőbb Ügyészség taktikai okok miatt nem fogja pontosan közölni a vizsgálat egyes lépéseit” – mondta el Andrea Predajòová, a főügyészség szóvivője.