Sulík európai parlamenti képviselő lenne, Petőcz Kálmán is a SaS jelöltlistáján
Sulík Szlovákia történelmének első olyan parlamenti pártelnöke, aki európai parlamenti képviselő szeretne lenni. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) célja több mint egy mandátum megszerzése. Ha egyet sem szerezne, azt a párt kudarcnak tartaná.
A jelöltlista további helyein Martin Poliaèik honatya és az emberi jogok szakértője, Petőcz Kálmán szerepel – tájékoztat a TASR hírügynökség. Sulík nem aggódik amiatt, hogy a párt élén maradhat-e az esetben is, ha bekerül az Európai Parlamentbe (EP). "
A pártelnöki mandátumom 2017 márciusáig szól. Ma a SaS elnöke és parlamenti képviselő vagyok, májust követően meglehet, hogy a SaS elnöke és az EP képviselője leszek. Ebben semmiféle különbséget nem látok" – fejtette ki Sulík.
Petőcz Kálmán a következőkkel indokolta saját indulását az európai parlamenti választásokon: „Tizennégy évig nem politizáltam, mivel azonban úgy látom, hogy bár civilként is sok mindent el lehet érni, de Szlovákiában úgy állították be a viszonyokat, hogy inkább politizálással lehet nagyobb mértékben befolyásolni - javítani a közügyek alakulását, rászántam magam az európai parlamenti választásokon történő indulásra. Úgy látom, hogy a politikán keresztül lehetne valahogy javítani a jelenlgei szlovákiai helyzeten“.
Portálunk kérdésére, hogy miért éppen a Szabadság és Szolidaritás jelöltlistáján szerepel, így válaszolt: „Elöljáróban leszögezem: továbbra sem vagyok sem a SaS, sem pedig más politikai párt tagja. Mivel a SaS liberális párt (ha egyáltalán bármelyik szlovákiai párt liberálisnak nevezhető) és én is liberális vagyok, 1997-98-ban az Európai Liberális Párt alelnöke voltam, furcsa lenne más formáció listáján indulnom. Ha sikerülne bejutnom az EP-be, akkor mindenképpen annak liberális frakciójában szeretnék dolgozni. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a SaS-on kívül más szlovákiai párt meg sem szólított. Azt gondolom, hogy a liberalizmust rehabilitálni kellene Szlovákiában! A lényeg az, hogy a modern demokrácia alapja a liberalizmus és mindaz, ami abból indul ki: az emberi és szabadságjogok megléte, a hatalom megfelelő ellenőrzése, az egyes kisebbségek elismerése! Meggyőződéssel állítom, hogy ez a helyes út, ezért is indulok a SaS listáján“.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Petőcz elégedett-e a listán kapott 5. hellyel.
„A listán pártelnök és több olyan személy indul, akiket független jelöltként irreális lenne megelőznöm. Szlovákiában egyes jelöltek már a listák legvégéről is kerültek be a parlamentbe, ezért a helyezésem önmagában nem jelent sokat“ – fejtette ki Petőcz Kálmán. Az elmondottakhoz hozzáfűzte: az a tény, hogy a SaS több alkalommal szembe ment a brüsszeli politikával , nem jelenti azt, hogy Európa-ellenes.
„Egykori nagykövetként nagyon szoros kapcsolatban álltam az Európai Unió (EU) intézményeivel. Tapasztalataim alapján javarészben jogosnak tartom a SaS állítását, hogy a jelenleginél határozottabban is kiállhatnánk a saját érdekeink mellett. Sajnos, sem a felvételi tárgyalásoknál, sem pedig a későbbiekben nem sikerült elérnünk azt, hogy a közép-európai tagállamokkal összefogva álljunk ki a saját igazunk mellett! Nem szabad például hagyni magunkra erőltetni a mezőgazdasági politika szabályait, amelyek nagyon hátrányosak hazai mezőgazdaságunk, így a szlovákiai magyar gazdák számára is! Ez nem Európa-ellenesség! Elismerem azt, hogy az EU-nál eddig nem volt jobb Európában, de az nem jelenti azt, hogy azt ne lehetne úgy tökéletesíteni, kijavítani a felmerülő hibákat, hogy az a mi érdekeinknek is jobban megfeleljen“ – magyarázta Petőcz.
A SaS először 2009-ben vett részt az európai parlamenti választásokon. Akkor 19,64 százalékos részvétel mellett 39.016 szavazatot, azaz 4,71 százalékot szerzett, így közvetlenül az EP kapuja előtt rekedt. A jelöltlistát akkor is Ján Oravec vezette.
(frissítve: 12:24)