Sulík: az SaS üdvözli Procházka támogatását
Richard Sulík megjegyezte: a Szabadság és Szolidaritás (SaS) Radoslav Procházka mögé állt a köztársaságielnök-választás során, mert megfelelő államfőjelöltnek tartotta. „Most ő támogat minket, mivel az Európai Unió működését illetően sok kérdésben ugyanolyan vagy hasonló véleményen van, mint mi” – fűzte hozzá.
Radoslav Procházka közölte: bár a Szabadság és Szolidaritásnál konzervatívabb világnézetet vall, s egyes európai témákban is elér a véleményük, de mindezek ellenére a párt támogatása mellett döntött. Erre elmondása szerint három oka volt. Először is tetszik neki, hogy a liberálisok a „nagyágyúkat” vetik be az EP-választásokon, maga a pártelnök is indul. Emellett barátja, Martin Poliaèik is szerepel a listán – fűzte hozzá. Második okként az SaS programját nevezte meg, harmadikként pedig azt, hogy véleménye szerint minden hatalmi rendszerben egyensúlyra van szükség. „Úgy vélem, az SaS az egyensúly hangjaként tevékenykedhetne a domináns eurooptimista, gyakran centralizációs tendenciákkal szemben” – fejtette ki.