Štefanec is a KDH elnökségében
Az elnökség további 3 tagját a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) Tanácsa ősszel választja majd meg. Alojz Hlina pártelnök saját elmondása szerint az elnökségben ösztönző célzattal egy helyet a fiataloknak kíván fenntartani, míg további két helyre személyes jelöltjeit helyezi, ám a felelősségteljes döntés meghozatalára még időre van szüksége.
A kereszténydemokraták szombaton azt követően választottak új elnökséget, hogy a márciusi parlamenti választásokat követően annak tagjai korábbi elnöküket, Ján Fige¾t követve lemondtak. Hlina a párt június 11-i közgyűlésének eredményeként váltotta Fige¾t. A küldöttek összesen 5 jelölt közül választhattak.
A KDH Tanácsa egyben felszólította Robert Fico miniszterelnököt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét, hogy a Bašternák-ügy kapcsán hívja vissza posztjáról Robert Kaliòák belügyminisztert. A KDH Tanácsának véleménye szerint Kaliòákot egyáltalán nem szabadott volna kinevezni a belügyminiszteri posztra, s véleményük szerint még a soros uniós elnöki tisztség átvétele előtt távoznia kellene a tárca éléről.
A KDH Tanácsa mindemellett tudomásul vette a brit népszavazás eredményét, miközben szerinte a brit polgárok döntése nem egyenlő az egységes Európa gondolatának végével. „Éppen ellenkezőleg, esély arra, hogy polgárainkkal egyetemben mélyebben elgondolkozzunk arról, hogy valóban minden egyes mechanizmus és intézmény hatékonyan, a közös ügy érdekében dolgozott-e. Ebben az Európai Unió reformjával kapcsolatos oly fontos vitában a Szlovák Köztársaság az elkövetkező fél évben jelentős szerepet játszik majd” – olvasható az állásfoglalásban.
