2017. január 5., 17:34

Spöttle: akik veszélyt jelentenek, azokat azonnal ki kell utasítani

BUDAPEST. A Budapesten szilveszterkor erőszakot elkövető szír férfi menedékkérőként érkezett Németországba, és ott élt már egy ideje. Kérdés, hogy került és milyen céllal érkezett Magyarországra, miért bérelt itt egy lakást, honnan voltak papírjai – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Arra a kérdésre, miért nem tárták fel korábban a szír férfi hátterét, azt válaszolta: ez nagyon nehéz, a nyitott határok jelentik alapvetően a problémát. Bárki felül egy vonatra, beül egy autóba, Budapestről el tud menni egészen Gibraltárig úgy, hogy – ha szerencséje van – senki meg nem állítja.

Sajnos ez a nyitott Európa politikája. Láttuk, a berlini merénylő is eljutott egészen Olaszországig, nyolc álszemélyisége volt, nyolc helyről vette fel a szociális segélyt, radikalizálódott, kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, és egy rossz hírű pályaudvarnál még drogokat is árult. Igazából kimerített minden bűncselekményt, amit ki lehet meríteni egy demokráciában – hangoztatta Georg Spöttle.

A hozzá hasonlók több ezer eurót szedhetnek össze különböző európai országokban azért, mert szabadon kószálhatnak. Ennek a problematikának a megoldása a migráció megállítása, a jelenleginél sokkal szigorúbb ellenőrzés.

Azokat az embereket pedig, akik veszélyt jelentenek, azonnal ki kell utasítani – hangsúlyozta.

Megosztás