Sok sebész gondol öngyilkosságra
WASHINGTON. Az Archives of Surgery legutóbbi számában megjelent új tanulmányból kiderült, hogy az amerikai sebészek közül minden 16. gondolt az öngyilkosságra az elmúlt évben, de csak kevesen fordultak szakemberhez emiatt.
Kutatók elemezték az Amerikai Sebész Szakkolégium 7 905 tagja által 2008-ban kitöltött kérdőíveket. Közülük 501 (6,3 százalék) nyilatkozott úgy, hogy megfordult a fejében az önpusztító gondolat. A sebészek sokkal többen jeleztek hasonlót, különösen a 45 év felettiek. Másfélszeres az arányuk a népesség többi tagjához képest. Az elvált sebészek kockázata is magasabb, családos társaiké viszont alacsonyabb.
”Aki úgy érezte, hogy a megelőző három hónapban súlyos szakmai hibát vétett, az háromszor olyan gyakran szeretett volna önkezével véget vetni életének. A hibázó sebészek 16,2 százalékánál jelentek meg ezek az elképzelések, míg a hibátlanul dolgozók közül csak 5,4 százaléknál.” - írta a Mayo Klinika kutatója, Dr. Tait D. Shanafelt.
Az öngyilkosságot fontolgató sebészek közül csak 130 (26 százalék) keresett fel pszichiátert vagy pszichológust, 301 (60,1 százalék) úgy vélte, hogy ezzel veszélyeztetné a pozícióját vagy az engedélyét. 461 sebész vallotta be, hogy antidepresszánst szedett, 8,9 százalékuk (41 fő) önmagának írta fel a gyógyszert, 34 (7,4 százalék) pedig olyan kollégájával íratta fel, aki hivatalosan nem kezelte őt betegeként.
További kutatások szükségesek ahhoz, hogy többet meg lehessen tudni a kiváltó faktorokról. Erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a sebészek leküzdjék az akadályokat, mely a szaksegítség igénybe vételét megakadályozza náluk.

Forrás
betegszoba.hu