2014. december 11., 11:08

Simon Zsolt szerint a feljelentése politikai megrendelésre történt

POZSONY. A TANAP - Állami Erdőgazdálkodási Vállalat szerdán bűnvádi feljelentést tett Simon Zsolt képviselő ellen, idegen jogok megsértéséért. A Most-Híd alelnöke ennek ellenére kiáll az összes kijelentése mellett, és azt szeretné, hogy az ügyeket kivizsgálják és a nyilvánosság tudja meg az igazságot.

„Az, hogy a TANAP állami erdői és az Állami Erdők ugyanazon a napon ellenem és kollégám Ján Mièovský ellen feljelentést tesznek, nem lehet véletlen. Az ilyen eljárást politikai perzekúciónak tartom azokkal szemben, akik nyilvánosan megnevezik azt, ami többé-kevésbé nyílt titok“- jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Simon Zsolt.

A párt alelnöke azt is hangsúlyozta, hogy kijelentéseit nem vonja vissza és elvárja, hogy a dolgokat alaposan vizsgálják ki és a polgárok tudják meg az igazságot.

„A tények magukért beszélnek. A TANAP állami erdőiben utoljára 2005-ben írtak ki nyilvános versenypályázatot a sérült faanyag eladására. Az is tény, hogy a lengyel oldalon magasabbak az árak, mint nálunk. És végül, de nem utolsósorban tény az is, hogy a sérült faanyagból több mint 100 ezer köbmétert adtak el versenypályázat nélkül“- figyelmeztetett Simon Zsolt és úgy véli, hogy az egy napon tett feljelentés közvetett bizonyíték arra, hogy ez a tárca legmagasabb tisztségeit betöltőktől származó eljárás.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.