Segítséget és összefogást ígérnek az államfőjelöltek
A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) esti választási vitaműsorában szereplő öt köztársaságielnök-jelölt szerint a polgároknak azért kellene rájuk szavazni, mert segítenének az embereknek, hozzájárulnának életük jobbá tételéhet és összefognák őket – tájékoztatott a TASR hírügynökség.
„Segíteni akarok az embereknek, a társadalmat pedig meg akarom tisztítani a parazitáktól és a vámpíroktól, tehát a hatalom korrumpálódott és kompromittálódott képviselőitől” – mondta Helena Mezenská.
Ján Èarnogurský meg van győződve arról, hogy azért is képes jobbá tenni Szlovákia lakosainak életét, mert az összes jelölt közül ő rendelkezik a leghosszabb politikai múlttal, a '89 novembere előtti időszakot is beleértve.
Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja (MKP) jelöltje toleráns személynek tartja magát, aki nem megoszt, hanem inkább összeköt. „Nem kell félni tőlünk. Ha egy sportoló vagy művész elér valamit, akkor senki sem kérdezi meg tőle, hogy milyen nemzetiségű” – mutatott rá hozzátéve: jelöltsége a jövőben segítséget jelenthet valakinek. „Ha öt év múlva valaki a kisebbségek soraiból jelölteti magát, rá már nem fognak úgy nézni, mint rám. Olyan vagyok, mint a jégtörő, az utánam következőknek könnyebb lesz az útjuk" – fejtette ki.
Jozef Šimko azt hangsúlyozta, hogy már 24 éve az államigazgatásban dolgozik, és Rimaszombat polgármestereként ismeri a polgárok problémáit, főként azokét, akik a nyomor határán tengődnek. Viliam Fischer pedig azt a képességét emelete ki, hogy képes összefogni az embereket.
A jelöltek nem értettek egyet abban a kérdésben, hogy Szlovákiában megfelelő-e a demokrácia mértéke. „Most nem élünk valódi demokráciában, társadalmunk nem nyitott” – jelentette ki Mezenská. Šimko szintén örömmel fogadna a jelenleginél több demokráciát, kivenné a hatalmat a politikusok kezéből, és azt a polgárokéba helyezné át. Èarnogurský elképzelhetőnek tartja a referendum kihirdetéséhez szükséges aláírások számának csökkentését, sőt, a kevésbé jelentős kérdések esetében akár a határozatképességhez szükséges legkisebb létszám csökkentését is.
Bárdos Gyula viszont elégségesnek tartja a jelenlegi állapotot. „Meggyőződésem, hogy a parlamenti demokrácia jó rendszer, a referendum és a választás lehetősége megvan. Az efféle kijelentéseket populistának tartom” – üzente vetélytársainak. Fischer szintén elégedett a demokrácia helyzetével, viszont úgy véli, nagyobb rendre és fegyelemre lenne szükség.
Egyik jelölt sem lát problémát abban, hogy az alkotmány férfi és nő kötelékeként határozza meg a házasságot. „A férfi és nő alkotta család a társadalom alapja. Nem látok azonban okot arra, hogy ezzel az elnökválasztás előtt foglalkozzanak, jelenleg egyesek politikai tőkét akarnak kovácsolni ebből” – véli Šimko. Mezenská szerint is a család minden állam szerves sejtje, amelynek azt támogatnia kellene. „A törvényes védelem csak támogató eszköz lehet, a valódi védelmet csupán a férfi és nő közti tiszta és őszinte szerelem jelenti” – főzte hozzá.
Èarnogurský meg van győződve arról, hogy a család megérdemli az alkotmányos védelmet. „A házasság férfi és nő köteléke, minden mást kórosnak tartok” – fogalmazott Fischer. Bárdos Gyula szintén a hagyományos családmodellt támogatja. „Nem ellenzem, hogy ez bekerüljön az alkotmányba, de nem a választások előtt” – szögezte le.