2011. március 29., 13:20

Šefèoviè az új európai gadaság-irányításról

POZSONY. Maroš Šefèoviè, az Európai Bizottság alelnöke kedden látogatást tett a pozsonyi parlamentben. A magas rangú brüsszeli tisztviselő az Európai Unió új gazdaságirányítási mechanizmusát ismertette a képviselők előtt.

Az új módszerrel figyelemmel kísérhető, tartani tudja-e az adott ország a tervezett költségvetési hiányt,  s az is nyomon követhető, hogy miként  kívánja  a közkiadások hiányát a bruttó nemzeti termék 3 százaléka alá csökkenteni. 

Maroš Šefèoviè arról is szólt, hogy az Európai Bizottság júliusban a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament elé terjeszti a következő időszakra szóló uniós költségvetést. „Szlovákia már most 11,6 milliárd eurónyi összeget hívhat le ebből a keretből” – közölte az Európai Bizottság alelnöke. Az idei prioritás a szociális piacgazdaság megőrzése, a jövő évi,  a közösségi piac élénkítése. Ez Szlovákiának is elemi érdeke, hiszen exportjának 80 százaléka az unió országaiba irányul – magyarázta Šefèoviè.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.