SaS - Törvényellenesen tartózkodnak a menekültek Szlovákiában?
„Megalapozott a gyanú, hogy Robert Fico kormánya túllépte hatáskörét, s az ausztriai menekültügyi eljárás alatt álló migránsok törvényellenesen tartózkodnak a Szlovák Köztársaság területén“ – olvasható a liberálisok állásfoglalásában.
A parlamentben arra figyelmeztettek, hogy a Szlovákia és Ausztria közt létrejött megállapodást a szlovákiai jogszabályok nem támogatják. „Az alkotmány szerint az állami szervek csak a Szlovák Köztársaság törvényeivel összhangban cselekedhetnek“ – állítják a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői.
Emlékeztettek arra is, hogy a kormány figyelmen kívül hagyta Bős polgárainak akaratát, akik népszavazáson utasították el a menekültek elhelyezését. Az SaS szerint az, hogy a kormány a polgárok aggályait is figyelmen kívül hagyja, sérti a törvényeket. „Felszólítjuk a kormányt, alaposan indokolja meg a lakosságnak, az ausztriai menekültek milyen jogi alapon tartózkodnak a Szlovák Köztársaság területén“ – nyilatkozták a liberálisok.
Ugyanakkor az SaS egyetért a Robert Fico kormányfő által jelzett kötelező menekültkvóták ügyében beadandó keresettel, már csak azért is, hogy a jövőre nézve tisztázódjanak az EU tagországok közti kompetencia-viták. „Egyszersmind azonban ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya a szlovákiai törvényeknek és az alkotmánynak megfelelően járjon el” – zárták le a témát az SaS képviselői.