2015. június 22., 14:28

SaS: működésképtelen a szlovák állampolgárság visszaadásának rendszere

POZSONY. Működésképtelen a szlovák állampolgárság visszaadásának idén februártól hatályos rendszere – véli Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke. A liberálisok alkotmányellenesnek tartják egy másik állam állampolgárságát is kérvényező lakosok szlovák állampolgárságának megvonását, s a rendelet átértékelését kérik.
„Július elején lesz öt éve annak, hogy hatályos a kettős állampolgárságról szóló törvény, s ez idő alatt több mint ezren vesztették el a szlovák állampolgárságukat. Ez ellentmond az alkotmánynak, amely világosan kimondja: senki sem fosztható meg az állampolgárságától – jelentette ki ma Richard Sulík.

Martin Klus, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) külpolitikával és politikai rendszerrel foglalkozó csoportvezetője abszurd rendszernek nevezi a személyazonosság elkobzás utáni visszaadását. „Az emberek az egyik nap elvesztik az állampolgárságukat, másnap pedig azt miniszteri kivétel alapján visszakaphatják. Természetesen megfelelő bürokratikus fordulatokat követően. Ezt a helyzetet tarthatatlannak és ilyen formájában megvalósíthatatlannak tartjuk” – szögezte le.

Az emberek az állampolgárságról szóló törvény alapján veszíthetik el a szlovák útlevelüket, amelyet az első Fico-kormány fogadott el. Az akkori kabinet 2010-ben jogszabállyal reagált arra a magyar törvényre, amely 2011-től a külföldön élő magyarok számára egyszerűbbé teszi a kettős állampolgárság megítélését.

A jelenleg hatályos törvény alapján a szlovák útlevelüket azok veszíthetik el, akik felvették egy másik ország állampolgárságát. Június elején a számuk elérte az 1084 főt. Klus arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar állampolgárságot csak pár tucat személy kérte az érintettek közül, így a törvény hatását vesztette. Azt állítja, hogy csak egy buta állam veszíti el szándékosan a saját polgárait.

A törvény elfogadása óta több kísérletet tettek a jogszabály enyhítésére, ám azok egyike sem volt sikeres. Az Alkotmánybíróság is foglalkozott a jogszabállyal, ám azt mindmáig nem mondta ki, hogy az alkotmányellenes vagy sem. A törvényt enyhíteni hivatott módosító javaslattal a belügyi tárca már hosszabb foglalkozik, de azt eddig nem mutatta be.

Februártól azonban hatályos az a kivétel, amely alapján a belügyminisztérium visszaadja az érintettek állampolgárságát. Június elejéig azt csak egy ember kapta vissza, több tucat kérvény pedig elintézésre vár.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.